Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

6 étel és ital, amit nyáron inkább ne fogyasszon

2016. 06. 12. 19:00
Forrás: Femcafe
Egészség
Ha szezonális finomságokat szeretne enni, és fontos az egészsége, akkor tartózkodjon a cikkben felsorolt ételektől - persze, elég, ha csak nyáron. Népszerű csemegék is vannak a listán.

Citrusfélék

Bár még mindig találni a szupermarketek polcain citromot, narancsot vagy más citrusféléket, jobban járunk, ha idénygyümölcsöt választunk helyettük. Ahhoz, hogy szépen megérjenek és lédúsak, édesek legyenek, hideg időjárásra van szükségük; vannak persze olyan fajták, amik nyáron növekednek, de a héjuk vékonyabb, a húsuk pedig szottyadtabb, mint az átlag. Az ilyenekbe mi egyáltalán nem szeretünk beleharapni.

Édesburgonya

Az édesburgonyát ősszel aratják, jellegzetes ízét egészen tavaszig érezhetjük. Nyárra azonban eltűnik, ami azt jelenti, hogy sokkal rövidebb az „élettartama”, mint más gyökérzöldségeknek, például a répának vagy a krumplinak. Ha tehát nyáron bukkansz rá, akkor bizonyára import áruról van szó, általában Kínából; a távolság pedig valószínűsíti, hogy sok mindennel kezelhették, hogy jól nézzen ki, mire ideér hozzánk. De ki szeretne nyáron édesburgonyát enni, ha falatozhat helyette főtt kukoricát valamelyik strandon?

Marhahús

A marhahúsos hamburger és a nyár verhetetlen párosnak tűnik, pedig ha lehet, ebben az évszakban tartózkodjon a marhahús fogyasztásától. Az olyan ételek ugyanis, amik sok fehérjét és zsírt tartalmaznak, emésztés közben felemelik a test hőmérsékletét, ráadásul sokkal lassabban haladnak át az emésztőrendszeren, vagyis a testnek több energiájába kerül feldolgozni őket. Beláthatjuk, hogy ez a nagy nyári igénybevétel nem tesz jót a szervezetnek.

Tea és kávé

Igen, most biztosan csodálkozik, de megvan az okunk rá, hogy óvjuk a tea és a kávé túlzott nyári fogyasztásától. Mindkét népszerű reggeli ital vízhajtó, ami a nyári hónapokban, amikor az ember nagyon sokat izzad, és mellé nem iszik elég folyadékot, különösen veszélyes lehet.

Zabkása

Az olyan szénhidrátdús ételek, mint a zabkása, a barna rizs és a teljes kiőrlésű gabonából készült finomságok, ugyanolyan mechanizmussal működnek, mint a magas proteintartalommal bírók. Lassabban, nehezebben emésztjük meg őket, vagyis extra munkára van szükség a feldolgozásukhoz. Ez a folyamat megemeli a testhőmérsékletet, így a nyári melegben még jobban kifulladhatunk, leizzadhatunk.

Spárga

A spárga szigorúan tavaszi csemege, nincs olyan eset, amikor ezen az évszakon kívül meg lehetne enni úgy,  mert az már nem lesz ugyanaz. Megtalálhatjuk persze nyáron is, de petyhüdt és ízetlen lesz, mivel a világ másik végéről importálják. Szerencsére van rengeteg más finom idényzöldség, például a bab, a paradicsom, a borsó közül választhatunk, amik bámulatos egészségügyi hatással bírnak, ráadásul megfizethetőek is.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem