Hidegvizes kúra: a középkor után újra bíztak benne

A középkori Európában a fürdőkultúra az egyház által képviselt erkölcs hatására erősen háttérbe szorult. Csak a 18. századtól tapasztalható a lassú fellendülés először hidegvizes kúrák formájában.
 
A belsőleg és külsőleg alkalmazott vízkúra gyógyító hatásának feltételezése már az antik idők óta terápiás következtetésekhez vezetett. A hidroterápia (vízgyógyászat), azon belül is a hideg víz gyógyító célú alkalmazása, a német orvosok közt is kedvelt volt a 18. században.

Johann Siegmund Hahn sziléziai orvos 1713-ban kiadja a "Tanítás a friss víz erejéről és az emberi testre, különben a betegekre gyakorolt külső és belső hatásáról" című művét. Atyjával a lázas állapot ellen hideg vizes pakolást készített, ami nagyon népszerűvé vált. Könyvében azonban a hideg (friss) víz használatát minden betegség ellen ajánlja. A szervezetbe került méreganyagok lebontására Hahn éhgyomorra vagy frissen fogyasztott gyümölcs után éjszakai ivóvízkúrát javasol. Jellemző szemléletére, hogy hideg vizet azért tartotta többre a melegnél, mert "hígabb és finomabb, így könnyebben képes a legfinomabb részecskékbe is behatolni".

A két "vizes" Hahnt tartják számon a 19. században teret nyert hidegvízkúrák előfutáraiként. A vízgyógyászat népszerűségét a 19. század elején jelentősen emelte az a tény, hogy laikusok is propagálták, mint az iskolás medicinánál hatásosabb "természetes" gyógymódot. Leo Bergmann orvos, aki 1838-ban az étrendet (diéta), a hideg vizet és a mozgást a medicina "három hőse"-ként értékeli. Felfogását jól tükrözi ez a tőle származó idézet: "Ha meggondoljuk, hogy a hideg víz az az anyag, amely a legnagyobb mennyiségben tartalmaz éltető levegőt valamennyi egyéb közeghez képest, úgy valóban minden korty friss víztől új életingert nyerünk."

A hidegvízkúrák ellensúlyozására, illetve kiegészítésére speciális étrendeket dolgoznak ki. Így Johannes Schroth egykori fuvaros, koplaló és szomjaztató kúrát ("Schroth-kúra") vezetett be a betegek gyógyítására. 1855-ben Veldes-ben Arnold Rikli megnyitotta az első napfürdőző intézményt. Németországban a biedermeier korszakban fellendült a természetgyógyászat, amely a hidegvízkúrák eszméjétől kapta a legerősebb támogatást.