Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Hódítók hagyatéka: a törökfürdők misztikus világa

2017. 02. 06. 19:50
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőtörténet
Úgy tartja a mondás, hogy minden rosszban van valami jó. A bölcsesség a 150 éves török hódoltságra is igaz, hiszen a törökök ittlétének köszönhető, hogy Magyarországon a 17. században újból fejlődni kezdett a fürdőkultúra. Jártak már valamelyik ma is működő autentikus hazai törökfürdőben? Ismerjék meg a török fürdőzés hagyományait, sőt, azt is megmondjuk, hol próbálhatják ki őket!
A XVI-XVII. század mindennapjait – akár akarták eleink akár nem - a török uralom hatásai alakították. A hosszú távú problémákat okozó oszmán uralom néhány pozitívuma közül kiemelhető a fürdőkultúra. Számos európai utazó számol be lelkesen útleírásaiban az itt látott fürdőkről, melyek kényelmi vonatkozásait és gyógyhatását az egekig magasztalták.
Hódítók hagyatéka: a törökfürdők misztikus világa
Egri Török Fürdő

A török fürdő a megtisztulást szolgálta

A török hódoltság idején ezek a fürdők közösségi funkciót láttak el, így építésükre nagy gondot fordítottak. A létesítmények a hőforrások közvetlen közelében épültek, ezek voltak a termálfürdők, török néven ilidzsá és kaplidzsák. Néha előfordult az is, hogy a forrástól távol is létrehoztak egy mai kifejezéssel élve „wellness részleget”, melyet akkoriban gőzfürdő és hamam néven ismerték. A termálfürdő főként gyógyulási célokat szolgált, míg a gőzfürdő tisztasági vonatkozású volt, továbbá a mai szóhasználattal élve rekreációs lehetőséget is hordoztak.
Hódítók hagyatéka: a törökfürdők misztikus világa
Király Gyógyfürdő

A fürdőzésnek komoly szabályrendszere volt

A középkori török fürdőélet valószínűleg nem sokban különbözött a mai autentikus fürdők világától, amelyek ma is a testi-lelki megújulás színtereiként szolgáltak. A fürdőhelyeken általában természetes módon biztosították a levegő és a víz fűtését, hiszen forró termálvíz kering csövekben, a falakban, illetve táplálja medencéket. A tér centrumában elhelyezkedő fürdőmedence általában nyolcszög, esetleg kör alakú volt, ezt a központi helyet hamamokban márvány emelvény foglalta el. A lefektetett szabályokat betartva, meleg – langyos – hideg – száraz volt a termek követési sorrendje. A pihenőben élénk társasági élet zajlott, mentatea kortyolgatása közben zeneszó alatt vitatták meg az élet kisebb-nagyobb dolgait. A nőket és a férfiakat szigorúan szétválasztották: vagy külön fürdőrészeket használhattak, vagy egymás után vehették birtokba a fürdőt. Nemcsak fürödtek, hanem a megemelt talpú papucsban közlekedő delák, vagyis fürdőmesterek és szolgálónők segítségével bőrüket, hajukat ápolták, vagy éppen átmasszíroztatták testüket.
Hódítók hagyatéka: a törökfürdők misztikus világa
Irgalmasok Veli Bej Fürdője

Szép számmal találunk török fürdőemlékeket

A törökök az általuk meghódított területeken is magukkal hozták kultúrájukat, így fürdőket is építettek. Hazánkban is így történt, ennek egyik építészeti emléke Budán majdnem teljes egészében fennmaradt. Tradicionális, ma látogatható törökfürdőink a Horosz kapu, azaz a Király fürdő, a Jesil direkli vagyis a Rudas, a legszebb hazai törökfürdőnek kikiáltott Veli Bej – mely eredetileg a Veli bég nevet viselte – és az egri Török Fürdő. A török fürdők népszerűségét és elterjedtségét mutatja, hogy a régészek csak Budán hat törökfürdőnek bukkantak a nyomára, ebből négy még ma is üzemel. Azonban nem csak Budán, hanem a Török Porta más részein is üzemeltek törökfürdők, melyre a régészeti feltárások, nyújtanak bizonyítékot. Így találhatunk törökfürdőkre utaló nyomokat Székesfehérváron, Pécsett, Esztergomban, Gyulán, Szegeden, Hatvanban, Szekszárdon. A kutatók mintegy 75-re teszik a 150 éves török hódoltság idején kiépített törökfürdők számát Magyarországon.
Hódítók hagyatéka: a törökfürdők misztikus világa
Rudas Gyógyfürdő

A modernizált változat is nagyon sikeres

A wellness megjelenése Magyarországon újra életre keltette az örökölt fürdőrituálét. Történelmi fürdőinkben hagyományos módon találkozhatunk a törökfürdők misztikus világával, míg a wellnesshotelekben modernebb köntösbe öltöztetett verziójukat próbálhatjuk ki. Megújult törökfürdőinkben a megelevenedő kezelések is a régmúltat idézik: a gőzkabin, a váltófürdő, a dörzskesztyűs ledörzsölés vagy az olívaolajos, szappanhabos masszírozás az elhalt hámsejtektől tisztítja meg a testet. Az olajos masszázs kellemesen ellazít a fűtött kerámiaágyon, ezt követően forró, illatozó török rózsateát kortyolva csendesedhet el a test után a szellem is. Hangulatfények, kellemes meleg és illatok – a kezelések révén szinte úgy érezzük, mintha másik világba csöppentünk volna.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem