Igazi wellness paradicsomok voltak az antik világ fürdői

A görögök Aszklépiosz nevű istene tiszteletének középpontjában a gyógyulás állt. A betegek az istennek emelt templomok környékén töltöttek néhány hetet. Itt tulajdonképpen pihentek, fürdőket vettek, az éjszakát pedig a templomban töltötték, ahol hitük szerint az isten álmukban kereste fel őket és hozott gyógyulást. Aszklépiosz kultusza az i.sz. II. században a római időkben másodvirágzását élte.

Hippokratésznél találhatjuk elsőként gyógyászati hatásának leírását, aki azt hirdette, hogy "a természet gyógyítja a betegségeket".
A görögök fürdőkultúrája a rómaiak, a bizánciak majd később a törökök kultúrájában élt tovább, jelentőségét elsősorban ez adja.

A Római Birodalomban a fürdőket mindenki kedvelte. Gazdagok és szegények, fiatalok és öregek, férfiak és nők számára egyaránt mindennapos szórakozás volt. A császárkorban a belépés ingyenes volt, vagy legfeljebb került egy quadransba került, amely kevesebb volt, mint egy liter bor vagy egy cipó ára.

A fürdőhelyiségek felépítése megfelelt az egymást követő műveletek rendjének. Az első terem az öltöző volt, ezt követte a meleg vizes terem, utána a közepes hőmérsékletű, majd végül a hideg vizes terem, melyet többnyire nyitott úszómedence egészített ki. Körben kis helyiségek sorakoztak szaunákkal, olajozókkal, masszírozókkal és szőrtelenítőkkel. A fürdőépületben voltak még tornatermek, könyvtárak, olvasószobák, társalgók, sőt büfék is. A fürdők ily módon nem csupán fizikai szükségleteket elégítettek ki, hanem módot adtak a társasági kapcsolatok ápolására, tulajdonképpen a város társadalmi életének középpontját alkották. Az emberek itt beszélgethettek a politikáról, a sportról, vagy akár üzleteket is köthettek. A létesítményeket általában boltok vették körül, ahol a fürdőzéshez szükséges eszközöket, élelmiszereket, sporteszközöket árultak. Maguk a fürdők általában magas, világos termekből álltak, a falakat mozaikok, freskók, stukkók díszítették.

A fürdőkbe nők is beléphettek és a modern bikinihez hasonló melltartóban és rövid alsóban fürödtek. A fenti képen látható, a szicíliai Piazza Armerinai-i villában feltárt mozaikon két fiatal nő gimnasztikai gyakorlatokat végez, hogy bemelegedjen, mielőtt belép a fürdőbe.

A vizet, amellyel a fürdőket táplálták nagy ciszternákba gyűjtötték, és szelepekkel szabályozott csöveken továbbították, majd vezették a hideg vizes medencébe. A melegítésre szánt vizet a kazánba vezették, majd kellő hideg vízzel keverték és továbbították a meleg vizes medencébe.  A fürdőhelyiségben a forró levegő melegített fel egy félkör alakú katlant, állandó hőmérsékleten tartva azt, kihasználván, hogy a folyadékok hőáramlása következtében a hideg víz mélyre szállt, a meleg víz pedig felemelkedett. A meleg levegő a padló alatti pillérekkel alátámasztott üregekbe jutott tovább, majd a meleg vizes terem falait behálózó kerámia csőrendszeren keresztül felszállt a tetőn lévő szellőzőnyílásokhoz. A pillérekkel alátámasztott padló vastag és szigetelt volt, gyakran mégis nagyon átforrósodott, ezért a fürdőzők fatalpú papucsokat viseltek. A magánvillákban hasonló fűtési rendszert használtak.

Caracalla császár i.sz. 216-ban Rómában nyitotta meg a birodalom legnagyobb közfürdőjét, a termákat. A szimmetrikusan kialakított épületben, amelyet csőrendszer kötött össze egy központi kemencével, a melegített vízben kereken 1500 ember fürödhetett egyszerre. Ennek a fürdőnek ma már csupán a romjai találhatók meg, de még ezek is sejteni engedik, milyen impozáns lehetett egykor az épület.

Róma 15 meleg vizű termája és 856 hideg vizes közfürdője a III. században nem csupán tisztálkodási és társasági célokat szolgált, betegségmegelőző és gyógyító szerepük is volt. Ez nagyon megfelelt az ősi vallásos, orvosi és társadalmi hagyományoknak. Már a hippokratészi orvoslás felfigyelt a mosakodás és fürdés dietetikus hasznosságára. A gyógyító erejűnek vélt hideg és meleg források kultikus tiszteletnek örvendtek, és az ókorban nagy jelentőséggel bírtak. Vitruvius, Caesar és Augustus korának legnagyobb építésze a Kr. e. I. században így írja le a meleg vizű források gyógyító hatását: "A kéntartalmú források azáltal állítják helyre az idegek működését, hogy felhevítik és a meleg segítségével kiűzik a testből az egészségre ártalmas nedvességet." A III. században a rómaiak terápiás szempontból előnyben részesítik a hideg vizes kúrát, a tengeri fürdőt (thalasszoterapia) vagy a folyókban való lubickolást, illetve a tengervíz vagy ásványvizek ivását és hideg vizes borogatást a termálforrásokkaI szemben. Az antik időkben felfedezett gyógyforrások egy részét napjainkban is használják, és némelyikük a mai gyógyüdülőket táplálja. A magyarországi gyógyforrások egy része is ismert volt már a római időkben pl. a Római Fürdő.