Széchenyi, Ferenc József és Jókai is kedvelte a fürdőéletet

A török hódoltság idején – ennek emlékét több hazai város is őrzi - virágzott a fürdőélet. Ezek szigorúan a vallás és higiénia jegyében működtek, de azért a fürdők ebben a korban sem csak a tisztálkodás, vallási rituálék részeként működtek, hanem társadalmi, politikai kapcsolatok tereként is, ahol ugyancsak megjelent a művészet is. A török kiűzése után Pest és Buda továbbra is fürdőváros maradt. A sok nyomor és pusztítás ellenére a tisztálkodás kultúrája olyan szinten beépült az életükbe, melyre a művelt Európában nemigen volt példa. A 18. századra a török alapokra építve kialakult a Pest-Budán  a kor szellemének megfelelő fürdőélet, ahol a fürdők társadalmi-gazdasági–politikai kapcsolatok helyszínévé is váltak. A korabeli művészek ezt az életet mind metszeteken, mind pedig már olajfestményeiken is megörökítik.

A 19. századi reformkor szelleme a fürdőkultúrára is kihatott, a magyar és a betelepült német  polgárság életébe ötvöződve virágzásnak indultak a fürdők és a fürdőélet a reformkori arisztokrácia támogatásával. Erre az időszakra tehetők a vidéki gyógyító és fürdő központok fejlődésének kezdete is. Ezek a fürdőhelyek színteréül szolgáltak a hazafias eszmék terjedésének is, de a kor művészeinek találkozó helyéül is szolgáltak. A legkedveltebb, „központi” gyógyfürdő, ahol a kor szinte minden jelentős politikusa, gondolkodója és művésze megfordult, a balatonfüredi fürdőközpont volt. A reformkor közéletének legjelesebb gondolkodói az 1830-as, 1840-es években rendszeresen megfordultak Balatonfüred meleg vizes fürdőjében. Deák Ferenc, Csány László, Wesselényi Miklós, Jókai Mór és Széchenyi István is rendszeresen fürdőzött a „savanyúvíz” medencéiben. A fürdőben időző politikusok többsége eredetileg a szolgálatásók miatt utazott Füredre, de aztán itt létrehozva egy-egy fontos találkozót, összekötötték a kellemest a hasznossal.

A fürdőket – köztük Füredet is – épp az tette alkalmassá a politikai megbeszélésekre, hogy a fürdőlátogatás divatja a 19. század derekán széles körben elterjedt. A fürdőélet mindennapjai a Korzón és a mindenki számára elérhető színtereken zajlottak természetesen a kikapcsolódás és ismerkedés lehetőségét kereső fürdővendégek különféle szabadidő eltöltési lehetőségeket részesítettek előnyben. Az elit prominens tagja maga az uralkodó, Ferenc József is, aki 1848–49-et követően két ízben is ellátogatott Füredre. Az uralkodó 1852. évi látogatása napján összesen 117-en érkeztek Balatonfüredre, ami abszolút idénycsúcsnak számított.

Budapest jelentősége a fürdőkultúrában a 19. század végére fokozódott. Vahot Imre publicista1864-ben jelentette meg a Budapesti Kalauzt, amelyben az újjáalakított Császárfürdőt is bemutatta, természeti és ásványos és gőzfürdőnek nevezte. A leírás szerint központi épület udvarán volt a gyógyforrás, egy pinceszerű üregben folyt a víz és ezt fiatal leánykák merítették ki és nyújtották fel, hogy a vendégek minél melegebben ihassák meg. A betegek minden pohár elfogyasztott víz után kis testmozgást végeztek és így izzasztó hatást értek el. A fővárosi fürdők ekkor már nagyságrendekkel több vendéget fogadtak, mint vidéki sorstársaik. Természetesen itt is leginkább a magasabb rangú társadalmi rétegek tagjai tudták megfizetni a szolgáltatásokat, ők viszont akár heti több alkalommal is hosszú órákat töltöttek a fürdők falai között, sokszor itt vitatva meg a kor fontos politikai és közéleti kérdéseit, a nyugtató gőzben téve pontot vitáik végére. A Széchenyi vagy a Király fürdő falai történelmi fordulópontjaink titkait őrzik, fontos központjai voltak a korabeli kulturális és társadalmi életnek.