Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

A mozgásra helyezik a hangsúlyt a fürdők

2015. 12. 01. 08:54
Forrás: Turizmus.com
Fürdőzés
A Magyar Fürdőszövetség a Thermal Hotel Harkányban tartott őszi közgyűlésének első napján az elnöki- és szakbizottsági beszámolókra figyelhetett a több mint 100 főnyi hallgatóság.
Czeglédi Gyula elnöktől megtudhatták többek között, hogy a most induló uniós támogatási ciklusban elsősorban kutatási projektekre lehet pályázni a GINOP-keret terhére, azon belül is néhány nagyon komoly felkészültséget igénylő témában, tudományos kutatóintézetekkel szövetkezve.
A sokat kárhoztatott OEP-támogatás összege, a fürdők legnagyobb sajnálatára, 2016-ban sem növekszik majd, ami komoly nehézséget jelent a gazdálkodásban, s nem tesz lehetővé áremelést, hiába növekednek a költségek.
Sikerült viszont tető alá hozni egy együttműködési megállapodást a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével, s így minden esély megvan arra, hogy hamarosan hungarikummá lehessen nyilváníttatni a medencés gyógyfürdőzést és a magyar gyógyvizeket.
Megelőlegezve a 26-án esedékes KSH-beszámolót, az elnök elmondta, hogy megkereséssel fordultak a Statisztikai Hivatalhoz, kérve egyrészt, hogy legyen egységes az adatgyűjtés a fürdőktől, másrészt, hogy a szövetség kapjon legalább forgalmi alapadatokból havi jelentést.

A sportolás kerül a középpontba

A szövetség által sokszor hangoztatott áfacsökkentési igénnyel (a fürdőszolgáltatás áfája se legyen magasabb, mint a szállásadás jelenlegi, kedvezményes, 18 százalékos mértéke) kapcsolatban elhangzott: az unióban máshol sincs kedvezményes áfakulcs alá sorolva a fürdőszolgáltatás, csakhogy az uniós átlag így is csak 15 százalék, ami alig több mint a fele a mai, magyarországi 27 százaléknak.
A marketingbizottság beszámolójából kiderült, hogy 2016-ban a mozgást, a sportolást állítja a kommunikáció fókuszába a szövetség. Ha az események szerint nézzük a következő évet, akkor március 22-én ünneplik majd a Víz Napját, június 17-én esedékes a Magyar Úszás Napja, július 29-én éjszakázhatnak a strandolók és október 8-ra esik a Magyar Fürdőkultúra Napja.
A minősítésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy immár 21 fürdő majdnem 40 tanúsító védjeggyel büszkélkedhet, ami egyfelől remek hír, másfelől viszont az elvárt ellenőrzések miatt, nagyon nagy pluszterhet jelent a szövetség illetékes szakbizottságának.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem