Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

A Palatinus és a Dagály a legnépszerűbb

2015. 07. 27. 07:04
Forrás: MTI
Fürdőzés
Kedvezően alakul az idei strandszezon a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandokon és fürdőkben, a legtöbben a kánikulában a Palatinus és Dagály strandokat választották.
A nyár eleji kánikulának köszönhetően két hétvégén is előfordult, hogy hosszú évekre visszamenőleg rekord létszámú vendég kereste fel a budapesti strandokat, fürdőket, hiszen egy-egy hétvége alatt több mint 60 ezer látogató frissítette fel magát a nyár eleji kánikulában. A legtöbben ezekben a napokban is a Palatinus és Dagály strandokat választották. Volt olyan vasárnap, amikor a Palatinuson több mint 7500 vendég kereste a felfrissülést. Ezen kívül kiemelkedő látogatottsága volt folyamatosan a Római, a Pünkösdfürdői és a Paskál strandoknak is – mondta el Czinege Szilvia, a társaság értékesítési és marketingigazgatója.
Összesítése szerint júniusban a 6 strandon közel 23 százalékkal több látogatót fogadtak a tavalyi év hasonló időszakához képest, és a július is nagyon bíztató eredményeket mutat. A Dagályban például eddig júliusban 34 százalékkal nőtt a forgalom a tavalyi évhez képest, a Palatinuson több mint 50 százalékkal, illetve a nagyon kedvezményes 900 forintos belépőjeggyel látogatható Csillaghegyi strandon több mint 77 százalékkal több napijegyes vendéget fogadtak.
A kedvező turistaszezon miatt a történelmi fürdők is kiemelkedő forgalmat bonyolítanak, így a Széchenyiben júniusban több mint 11 százalékkal több napijegyet vásárló látogató érkezett, a Gellértben pedig 23 százalékot meghaladó emelkedést regisztráltak, és a júliusi adatok is folyamatos növekedést mutatnak.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem