Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Adrenalin és pihenés: kiegészíti majd egymást Debrecen két strandja

2016. 05. 17. 07:45
Forrás: dehir.hu
Fürdőzés
Javában tart Debrecenben a Kerekestelepi fürdő felújítása. A strandmedence újjáépítésére 50 millió forintot fordít a város. A korszerűsítést – egyebek mellett – az is indokolja, hogy hamarosan átépítik a Nagyerdei strandot. 200 millió forint már az idén megvan az építési terveire.
A munkavégzés idején az zárva lesz, így valószínűleg sokan választják majd a kisebb, családiasabb létesítményt. Mi készül pontosan? És mikor lehet majd ott csobbanni? A fürdőfelújítás részleteiről a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere beszélt.

Barcsa Lajos elöljáróban elmondta: a Kerekestelepi fürdő az elmúlt években folyamatosan fejlődött. Ez megmutatkozik a látogatottságában is, hiszen míg 2011-ben mindössze 36 ezer látogatója volt, ma pedig már ez a szám elérte a 75 ezret, azaz többen járnak már ide, mint a Nagyerdei strandra.
- Ez annak is köszönhető, hogy az üzemeltető nem csak karbantartotta, hanem fejlesztette is a városrészi fürdőt – hangsúlyozta Barcsa Lajos. – 2012-ben felújították a termálmedencét, gyermekmedencét alakítottak ki. Ám az úgynevezett „mindenki medencéje” a régi maradt – ez az állapot már nem volt tartható. A látogatók nem csak egy újjáépített, hanem egy fokozatosan mélyülő, a végében már úszásra is alkalmas medencét kapnak majd vissza.

Az alpolgármester arra is rámutatott, hogy a fürdő az önkormányzat tulajdona, amit egy magáncégnek adott ki üzemeltetésre, tehát a város a saját tulajdonát fejleszti.  Emiatt döntött úgy év elején a közgyűlés, hogy az idei költségvetésében 50 millió forintot különít el a Kerekestelepi fürdő megújítására. A nagyerdei fejlesztése alatt így a kerekestelepi lesz az egyetlen Debrecenben, amelyik önkormányzati tulajdonú és strandfürdőként tud üzemelni, emiatt is nagyon szükség volt erre a fejlesztésre.
- Tudjuk, hogy kellene még itt fejleszteni – tette hozzá Barcsa Lajos. –, igény lenne egy klasszikus, 25 méteres úszómedencére, de a „mindenki medencéje” már olyan rossz állapotban volt, hogy erre kellett koncentrálnunk. Ha minden jól megy, június közepére át fogják adni a felújított medencét.
- Persze az ottani kapacitásnak vannak korlátai – folytatta Barcsa Lajos. – Ebből következik, hogy ez a létesítmény elsősorban helyi, városi igények kielégítésére lesz alkalmas a későbbiekben is. A nagyobb, a turisztikai célokat is kiszolgáló fürdő majd az új nagyerdei lesz. Az alpolgármester elmondta a Nagyerdei strandfürdővel kapcsolatban, hogy jelenleg a tervezés stádiumában van a beruházás, a Modern Városok Program és az Új Főnix Terv keretében négymilliárd forintból lehet újjáépíteni azt. A konkrét munka jövőre indulhat el. Mindenképpen arra törekednek, hogy a Nagyerdei strandfürdőben jövőre elinduljon a kivitelezés. Az alpolgármester hozzátette: a konkrét építési tervek elkészítéséhez az Új Főnix Terv keretében 200 millió forint már az idén rendelkezésre áll – egy februári kormányhatározat erről már rendelkezett.
Adrenalin és pihenés: kiegészíti majd egymást Debrecen két strandja

A Nagyerdei Strandfürdő nyertes ötletpályázata igencsak látványos
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem