Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között

2018. 09. 05. 19:05
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest. A legnagyobbak csatája ismét bravúrral végződött.
Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel 200 fürdő versenyzett.

Minden évben meglepetés

Tavaly a Hungarospa Hajdúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszorra is elnyerte Az Év Fürdője címet. Idén a legnagyobb kategóriának nyertese egy olyan fürdő lett, amelynek korábban már egy másik kategóriában is sikerült győznie.

Az Év Fürdője: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 2016-ban, Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában húzta be az első helyet. Mivel a nyertes fürdők a győzelmüket követő évben nem állhatnak rajthoz, a mórahalmi fürdő egy év kihagyás után, eddig nem látott bravúrral tért vissza a versenybe.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
A fürdő növekvő népszerűségét leginkább családbarát jellegének, valamint a folyamatos, környezettudatos és vendégbarát fejlesztéseinek köszönheti. 2017. év végére a fürdő új épületszárnnyal is gazdagodott.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
A mórahalmi fürdőben négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, szaunaparkjában 14 kabin várja a vendégeket. Medencéi közül a legnépszerűbbek a csúszdás élménymedence, a gyermekpancsoló, valamint a hullámgömbbel, pezsgőágyakkal, koktélbárral rendelkező rendezvénymedence. A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint 3000 m2-es fedett élményfürdő is. A gyógyfürdőben számos gyógyászati szolgáltatás is elérhető.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Az Év Feltörekvő Fürdője: Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő

A Békés megyei fürdőkomplexum sikerét ugyancsak a sokoldalúságának köszönheti: Gyopárosfürdő egyszerre strand, élményfürdő, gyógyfürdő, sportközpont és szabadvízi programokat kínáló természeti érték. 19 medence, 2 csúszda áll a fürdőzők rendelkezésére, akik szaunaparkjának 10 kabinjában is lazíthatnak.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő
Az Élményfürdő az év minden napján nyitva van, szombatonként pedig éjfélig fogadják a vendégeket. A Parkfürdő strandszezonban látogatható; gyógy- és termálvizes medencék, egy 50 méteres úszómedence és tanmedence várja a mintegy húszhektáros parkerőbe látogatókat.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő
Egy gyopárosi fürdőkúra a mozgásszervi, nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati és idegrendszeri betegségek esetén egyaránt jótékony hatással bírhat, de a gyógyvizes medence- vagy kádfürdő mellett, a gyógyászati részlegen egészségügyi szolgáltatások egész sora választható. Gyopárosfürdő 2016-ban hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést.

A Helyiek Kedvenc Fürdője: Tiszavasvári Strandfürdő

A Tiszavasvári Strandfürdő sikertörténete nagyon hasonló Gyopárosfürdőéhez, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fürdő is a dobogó 3. fokáról ugrott az élre idén. A szezonálisan nyitva tartó fürdő 7 medencéje között termál-, úszó-, gyermek-, hullám-, és tanmedence is található, de a strandon egy 100 méteres óriáscsúszda is kanyarog.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Tiszavasvári Strandfürdő
A termálmedence gyógyvize mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére ajánlott, de számos kiegészítő szolgáltatás, úgymint masszázs, strandfoci is a vendégek rendelkezésére áll.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2018-ban – Meglepetés a legnagyobbak között
Tiszavasvári Strandfürdő
A versenyben rekordszámú, közel 170 ezren szavazó, összesen 176 ezer szavazatot adott le. A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával.
A szavazás országos eredményei itt láthatóak, az összes megyei rangsor pedig ide kattintva tekinthető meg.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem