Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Élményfürdővel és uszodával bővül a Zsóry Fürdő - látványtervek

2016. 11. 13. 18:00
Forrás: Termál Online
Fürdőzés
A mezőkövesdi fürdőben a végéhez közeledik az uszoda felújítása, valamint az új élményfürdő részleg építése. Mindezek mellett a városban egy tanuszodai is épült.
A Zsóry Gyógyfürdőben több beruházás is megvalósult az elmúlt években, az élményfürdő átadása azonban egy éves csúszásban van – olvasható a Termál Online-on.  A fejlesztések kivitelezésében merültek fel problémák, emiatt az év elején szerződést bontottak a munkálatokat nem vagy hibásan végző céggel. Közbeszerzési eljárásban új kivitelezőt, a Szilvási Építő Kft.-t bízták meg az építkezés befejezésével.
Élményfürdővel és uszodával bővül a Zsóry Fürdő - látványtervek
Ahogyan az a Borsod Onine egyik korábbi cikkében olvasható, az uszoda felújítása és az élményfürdő építése is jól halad. A tervek szerint a kivitelező november végére befejezi a munkálatokat, így akár már idén is megnyithat az új, illetve a megújult fürdőrészleg. Az új élményrészben hullámmedence, sodrófolyosó, valamint csúszda is lesz.
Élményfürdővel és uszodával bővül a Zsóry Fürdő - látványtervek
Mezőkövesden ezzel párhuzamosan egy másik fejlesztés eredményeképpen, várhatóan november végén átadják a város új tanuszodáját.

A látványtervek forrása: facebook.com/zsoryfurdo
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem