Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ezekben a medencékben télen is szabad ég alatt úszhatunk

2017. 11. 16. 07:50
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Egyre többen vállalkoznak a szabadtéri úszásra a hideg évszakban is, hiszen a víz és a friss levegő együttes hatása csodákra képes, ha felfrissülésről van szó. Ha még nem tették, idén mindenképpen próbálják ki a télen is üzemelő szabadtéri úszómedencék valamelyikét ezekben a hazai termálfürdőkben.
Budapesten és a főváros közelében több fürdő is kínál szabadtéri úszási lehetőséget. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet érdemes kipróbálni, higgyék el, az úszómedence vize a téli hidegben kifejezetten langyosnak tűnik majd. Ha az adott komplexumban termálvizes medence és szauna is működik, különösen jó a helyzet, hiszen úszás után azonnal felmelegíthetjük a testünket és a lelkünket. Az egészségre persze nem árt vigyázni, a kétféle hőfokú medence közötti váltáskor mindig zuhanyozzunk, fokozatosan melegítve vagy hűtve a vizet, hogy szervezetünknek legyen ideje hozzászokni a változáshoz. Ha télen szabadtéri úszásra vállalkozunk, mindig vigyünk magunkkal meleg fürdőköpenyt, lehetőség szerint olyat, amelyiknek kapucnija is van, és mindig gyorsan törölközzünk meg, ha kijövünk a vízből.
Amit mindenképpen érdemes kipróbálni a hűvösebb évszakokban, az a megújult Palatinus Gyógy- Strand – és Hullámfürdő, hiszen idén először nem zárt be télire budapestiek kedvenc strandja. A téli üzemben a külső medencék közül egy termálmedence és a negyvenméteres úszómedence is használható. Ezeket a medencéket télen sem fedik le. Idei újítás a „Pala” fedett részlege is, ahol 4 új termálmedencében és a vadonatúj wellnessrészleg szaunáiban melegedhetünk át a frissítő szabadban átélt kiadós úszás után.
Ezekben a medencékben télen is szabad ég alatt úszhatunk
A Palatinus télen is használható úszómedencéje
Egyik legnépszerűbb történelmi termálfürdőnk, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda is négy évszakos fürdő. A szabadtéri termálmedencék mellett az úszómedencét is egész télen nyitva tartják. Szinte egy pillanat alatt „átugorhatunk” a hideg vízből a meleg termálmedencébe, onnan pedig a szaunába. Utána kezdhetjük előröl a kört, szuper felüdülést ígér.
Ezekben a medencékben télen is szabad ég alatt úszhatunk
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
A Gödi Termálfürdő uszodája csak néhány éve várja télen is az úszni vágyókat. Korábban csak a meleg vizes medencéket üzemeltették a téli időszakban, de aztán néhány éve egy pár hetes próbaidőszak bebizonyította, van rá igénye a közönségnek. Göd alig fél óra alatt elérhető a fővárosból, kellemes nyugodt környezetben úszhatunk, érdemes kipróbálni.
Ezekben a medencékben télen is szabad ég alatt úszhatunk
Gödi Termálfürdő 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem