Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Már a Dandárban is lehet wellnesselni

2014. 10. 03. 13:52

Fürdőzés
A Dandár fürdő új fejlesztésének csütörtöki átadásával lezárult a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. rövid távú programja: a társaság immár mind a hét, egész évben üzemelő fürdője rendelkezik nyitott medencével.
A ferencvárosi fürdő 150 millió forintos beruházását a BGYH Zrt. saját erőből valósította meg, a főváros ugyanis nem vonja el a cég nyereségét, ha azt fejlesztésre fordítjuk ? mondta el az átadáson Szőke László vezérigazgató.
Az év elején indult munkálatok eredményeként két kinti élménymedencével, valamint egy finn szaunát, gőzt és merülőmedencét magában foglaló szaunavilággal bővült a Dandár. A wellnessrészleget péntektől használhatja a nagyközönség, október 14-ig ingyenesen, ezt követően pedig 700 forintos kiegészítő jeggyel. A terv szerint jövőre megújítanák a létesítmény teljes belső területét is, és ezzel végképp felzárkózhat a minőségi szolgáltatást kínáló fürdők sorába.
A Dandár vizének gyógyhatása a Gellért fürdőével vetekszik
A köztudatban ugyanis a Dandár még mindig tisztasági fürdőként él (1930-ban Budapest első tisztasági fürdőjeként nyitották meg), holott már régen nem az. Vizének gyógyhatása a Gellért fürdőével vetekszik, érdekesség, hogy 1975-ig a Széchenyiből, lajtos kocsival hordták ide a gyógyvizet, de ma már saját forrásból nyeri. A Dandár egyébként Budapest legolcsóbb fürdője - és az ígéret szerint jövőre is az marad - az 1450 forintos napijeggyel, szerdánként még kedvezőbb áron, 950 forintért lehet jegyet váltani.
Ezzel a projekttel lezárult a BGYH rövid távú programja, amely azt célozta meg, hogy mindegyik fürdőjének legyen nyitott medencéje. A társaság középtávú terve, hogy a meleg vizű strandokat egész évben nyitva tartó fürdőkké alakítják, míg a hosszú távú elképzelés szerint a fürdők mellé szállodák is épülnének, amelyeket a BGYH üzemeltetne - vázolta további fejlesztési programjukat a vezérigazgató.
Forrás: Turizmus.com
Fürdőajánló
Dandár Gyógyfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem