Aktuális akciók
Pünkösdi ajánlatokPünkösdi ajánlatok Tavaszi akciókTavaszi akciók Szenior és gyógykúra ajánlatokSzenior és gyógykúra ajánlatok További ajánlatok

Mégsem a tavalyi volt az utolsó szezonja a debreceni strandfürdőnek

2017. 03. 19. 09:19
Forrás: Termál Online
Fürdőzés
Májustól még a szokott rendben látogatható az Aquaticum Strandfürdő, ugyanis 2018-ra halasztották a felújítását.
A több mint 80 éve megnyitott fürdő az évek folyamán számos felújításon esett át, de mára már szükségessé vált a teljes körű felújítása is. A fürdő és környékének újítására – állami támogatással – négy milliárd forintot szánnak, melyből a strandfürdő modernizációjára 2,5 milliárd forint jut majd – olvasható a Termál Online-on.
Tavaly szeptemberben a helyi televízió számolt be arról, hogy 2017-ben a felújítási munkálatok megkezdése miatt már nem nyitja meg kapuit a strandfürdő. Jelenleg azonban még a leendő fürdő kivitelezési terveinek elkészítésére kiírt tender sem zárult le.
A Hajdú-bihari Naplóban a napokban jelent meg egy interjú Papp László, debreceni polgármesterrel, amiből kiderül, hogy valóban lesz még egy szezonja a nagyerdei strandfürdőnek, mivel a kivitelezési tervek várhatóan az év végére készülnek el, az építkezés 2018-ban indulhat, de idén ősszel már megkezdik a Klinika felőli épület bontását. Az Aquaticum Strandfürdő teljes körű felújítása a korábbi tervekhez képest egy évvel később, 2019-ra fejeződhet be.
Az idei szezonban azonban – amennyiben minden medencét beüzemelnek – két gyógymedence, két gyermekmedence, egy hullámmedence és egy úszómedence áll még a vendégek rendelkezésére.

Szóljon hozzá