Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Nagyot kaszáltak a budapesti fürdők tavaly

2016. 01. 05. 06:58
Forrás: MTI
Fürdőzés
Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket – mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója az M1 csatorna pénteki műsorában.
Mint elmondta: 2014-ben 3,5 millió, 2015-ben pedig mintegy 3,9 millió vendégük volt. Nagyon jó nyári szezont is zártak tavaly, de emellett az állandó fürdőknél is „parádés” volt a forgalomnövekedés – emelte ki a marketingigazgató.
Decemberben is több mint 20 százalékkal emelkedett a fürdőzők száma. Csak december 30-án csaknem 14 ezer vendége volt állandó fürdőiknek – emelte ki. Czinege Szilvia kitért arra is, hogy egyre több a külföldi vendég, akik elsősorban a történelmi fürdőket keresik fel. A Széchenyi fürdő január elsején 10 órakor nyitott – s mint elmondta – kollégája arról tájékoztatta, hogy már nyitás előtt kígyózó sorban álltak a fürdőzni vágyók.
A cég marketingigazgatója elmondta, hogy jól haladnak a fővárosi fürdőfelújítások. Ezek egyben fejlesztések is, amelyekben a strandjellegű fürdőket állandó fürdőhelyekké alakítják át. A munkálatok befejezése után a Paskál és a Palatinus is egész évben nyitva tarthat majd – fejtette ki Czinege Szilvia.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem