Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Népfürdőből gyógyfürdő: múltidézés a Dandárban

2016. 05. 29. 08:00
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Miért építették anno a népfürdőket? Kik látogatták azokat? Milyen volt a korabeli wellness? Izgalmas részletek a Dandár Gyógyfürdő múltjából.
A Dandár utcai népfürdő 1928 és 1930 között épült és egészen 1971-ig tisztasági fürdőként üzemelt. A II. világháború alatt a fürdő kevésbé rongálódott meg, így azt már 1945-ben megnyithatták.
A fürdő múltjának érdekes fejezeteiben a 9.tv Ferencváros Televíziója riporterét Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kalauzolta. (Cikkünk alatt megtekintheti a beszélgetést.) Gönzci Ambrus elmondta, hogy a fürdő kezdetben leginkább azoknak a környék gyáraiban dolgozó munkáscsaládoknak biztosított tisztálkodási lehetőséget, akik olyan lakóházakban laktak, ahol nem voltak meg a megfelelő feltételek ehhez.
A beérkező vendégeknek fürdés előtt egy arra alkalmas fülkében előzetesen is tisztálkodniuk kellett. 1930-ban 16 felnőtt ülőkádja volt a fürdőnek. A teljesebb tisztálkodási élmény érdekében borbély várta a férfi vendégeket, a hölgyeket pedig manikűrös és fodrász. A gyerekekre is gondoltak: 14 gyermekkád működött a fürdőben, külön gyerekeknek szánt öltözőszekrényekkel.
A fürdőt 1971-ben kezdték el gyógyfürdővé alakítani. A műveletek kissé elhúzódtak, 1978-ban nyitották csak meg ismét.
A 9.tv műsorát, mely korabeli vidám felvételekben is bővelkedik, itt tekintheti meg:

Fürdőajánló
Dandár Gyógyfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem