Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Szinte minden rekordot megdöntött Hajdúszoboszló

2016. 02. 24. 20:06
Forrás: Turizmus Online
Fürdőzés
Remek turisztikai évet zárt Hajdúszoboszló 2015-ben. Az alföldi fürdőváros önkormányzati statisztikái – amelyek a kereskedelmi szálláshely adatai mellett már az egyéb szálláshelyek eredményeit is tartalmazzák – több rekorderedményt is mutatnak.
A tavalyi évben elért 1 130 113 vendégéjszakával Hajdúszoboszló lett a legnépszerűbb 2015-ben Magyarország vidéki települései között. Ez az eredmény a város történetének negyedik legmagasabb vendégéjszaka száma, amely alig marad el a 2007 évi csúcstól.
Rekorddöntés volt ugyanakkor a Hajdúszoboszlóra érkező szállóvendégek számában, mivel a 329 888 fő minden idők legmagasabb vendégszáma lett. Ez a szám két újabb csúccsal alakulhatott ki, hiszen mind a belföldi, mind a külföldi vendégek száma minden idők legmagasabbja lett. A fürdővárost 66 százalékban belföldi, míg 34 százalékban külföldi vendégek látogatták meg a múlt évben.
Az egymást követő évek közötti változásokat figyelve is rendkívül sikeresnek tekinthető a 2015-ös év, hiszen tavaly az elmúlt tizenöt év legnagyobb éves vendégéjszakaszám- és az elmúlt tíz év legnagyobb éves vendégszám-növekedését könyvelhette el a legnépszerűbb fürdőváros.

A külföldiek is szerették Hajdúszoboszlót

Hajdúszoboszló a legtöbb külföldi piacain is nagyszerűen teljesített. A lengyelek minden idők legmagasabb vendégszámát, valamint az elmúlt tíz év legmagasabb vendégéjszakaszámát érték el. Történelmi csúcsdöntés volt a szlovák vendégszámban és vendégéjszakaszámban is, míg a román vendégek az elmúlt öt év legnagyobb vendégéjszakaszámát és vendégérkezését produkálták. Annak ellenére érte el Hajdúszoboszló az 1 130 113 vendégéjszakát, hogy a német, orosz és ukrán vendégek körében visszaesés volt.

Rekordokat állított fel a Hungarsospa, Az Év Fürdője

A szállástípusok adatai között is találhatóak rekordok és kimagasló eredmények. A hajdúszoboszlói szállodák 2015-ben érték el minden idők legmagasabb vendégszámát és legmagasabb vendégéjszakaszámát is. Az egyéb szálláshelyek és a kempingek is az elmúlt öt év legmagasabb vendégszámát és legmagasabb vendégéjszakaszámát érték el.
A hajdúszoboszlói fürdő is számos rekordot állított fel 2015-ben, amelyek közül az Aquapark vendégforgalmát lehet a tavalyi évben a legek között említeni. 132 000 vendég kereste fel tavaly az Aquaparkot, amely a 2000. évi nyitás óta a legnagyobb vendégforgalom. Az előző évhez képest 30 százalékos növekedést könyvelhetett el így el Hajdúszoboszló Aquaparkja.
A statisztikai adatokon túl 2015-ben a vendégek véleménye, értékelése és szavazatai alapján is Hajdúszoboszló a legnépszerűbb, hiszen az Év Turisztikai Települése és Az Év Fürdője díj is a városhoz került.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem