Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Vad vízicsúszdák és barlangfürdő - 2015 legizgalmasabb fürdőfejlesztései

2015. 01. 17. 08:44
Szerző: Werkner Anita  Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
2014-ben számos fürdőfejlesztéssel örvendeztették meg a vizes élmények szerelmeseit, és szerencsére 2015 is izgalmas beruházásokkal kecsegtet. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhányat a legérdekesebb tervek közül.
Kezdjük rögtön a fővárossal, hiszen a BGYH-nak (Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei) igazán figyelemreméltó elképzelései vannak a budapesti fürdők közeljövőjét illetően. A Rudas élményfürdőjének és a Dandár kültéri termálmedencéinek, illetve wellness részlegének őszi átadásával lezárult a BGYH rövid távú programja, amely azt célozta, hogy az összes budapesti fürdőnknek legyen kinti, nyitott medencéje. 2015-ben kezdődik a fejlesztések második szakasza, mely során a meleg vizű strandokat egész éves üzemelésű létesítményekké alakítják át.
Ennek részeként 2015 szeptemberében indul a fővárosiak egyik kedvenc strandjának, a Palatinusnak a téliesítése. A rekonstrukció részeként kibővítik a strand főépületét, továbbá új medencéket is építenek. Szőke László, a BGYH vezérigazgatója egy 2014 végén adott interjúban jelezte, a Palatinus téliesítésére komoly igény mutatkozik a szigeten futók és a turisták részéről egyaránt.
Vad vízicsúszdák és barlangfürdő - 2015 legizgalmasabb fürdőfejlesztései
Palatinus

A Dagályban lesz majd a főváros legmagasabb vízicsúszdája

A Palatinus fejlesztésével együtt indul a Paskál felújítása és a Dagály átalakítása is. Az előbbiről még keveset tudni, az utóbbiról azonban annál többet. A Dagályban komoly arculatváltásra készülnek - lehetőleg a törzsközönség megtartása mellett. A cél egy olyan budapesti fürdő kialakítása, ami elérhető áron, télen-nyáron kiszolgálja a kisgyermekes családok igényeit. A fejlesztés keretein belül felújítják a mostani 25 méteres úszómedencét és 33 méteresre növelik, létesítenek egy tanmedencét és egy baba-mama részleget, ahol a gyerekeket csúszda, a szülőket pedig jakuzzi várja majd. A kinti termálmedence negyven százalékát lefedik, a medencét két részre osztó válaszfal továbbra is megmarad, akárcsak a két különböző hőfok. Hat-hét új szaunát és négy nagy csúszdát építenek majd, a tervek szerint itt lesz Budapest legmagasabb vízicsúszdája.
Vad vízicsúszdák és barlangfürdő - 2015 legizgalmasabb fürdőfejlesztései
Dagály
Kevésbé látványos, annál fontosabb beruházása ennek az évnek a Széchenyi fürdő gépészeti részének renoválása. Ez a felújítás  már tavasszal elindul a tervek szerint.

Talán végre kinyit a demjéni barlangfürdő is

A demjéni fürdőfejlesztés már csak azért is izgalomban tartja a termálvilágot, mert egy ideje már csúszásban van. Eredetileg 2013 végére ígérték a nyitást, majd 2014 tavaszára, aztán nyárra, majd szeptemberre, jelenleg 2015. január a várható időpont. Ha végre kitárulnak a kapuk, az egyben azt is jelenti, hogy onnantól kezdve két barlangfürdővel is büszkélkedhet Magyarország. Demjénben egy olyan földalatti fürdőegyüttest készülnek kialakítani, mely egy helyen mutatja be az írott emberi történelem 6000 évének fürdőkultúráját, a meleg vizű barlangok tetarátáitól a XXI. század rafinált csúszdavilágáig. A 760 méter hosszú barlangfürdőhöz fog csatlakozni a "hegybe süllyesztett" csúszdatorony, de lesz 133 méteres sodrópatak és több gyermekmedence is. A hagyományos vízi élmények kedvelőit két kupolás római- és egy háromkupolás törökfürdő várja majd, a wellnessrajongókat pedig sóbarlang és skandináv szauna.
Vad vízicsúszdák és barlangfürdő - 2015 legizgalmasabb fürdőfejlesztései
Demjén
Ha már a barlangfürdőknél tartunk, akkor Miskolctapolcáról sem szabad megfeledkezni, bár ott éppen az igencsak leromlott állapotú strandfürdőt hozták rendbe - elvileg 2014 végén fejezték be -, ami azt jelenti, hogy 2015 tavaszán már ki is próbálhatják a fürdőzök. Télre lefedhető úszómedencéjével nemzetközi sportrendezvények megtartására is alkalmas a létesítmény, ezért a felújítás során egy lelátót is építettek. Lesz wellnessrészleg szaunával, sószobával, konditeremmel, merülőmedencével és napozóterasszal. Rendbe hozzák a régi csúszdamedencét is, továbbá terveznek egy következő ütemet, melyben élményfürdővé alakulna át a strand.

Egymilliárd jut a csongrádi fürdőre

Nem kevesebb, mint egymilliárd forintot szánnak a csongrádi fürdő korszerűsítésére. A novemberben indult teljeskörű rekonstrukció során megszépül a bejárati rész és a központi épület, felújítják a termálmedencét, a gyermekpancsolót, az 50 méteres úszómedencét, építenek egy nagyméretű kültéri csúszdás élménymedencét, ezen felül wellness- és gyógyászati részleget is kialakítanak.
Új családi és kehelycsúszda is lesz a 492 millióból fejlesztő mohácsi fürdőben 2015-től. Az év elején lezáruló beruházás keretében sportmedence is épül és megújul a régi strand kétszintes öltözőépülete.
További fejlesztések elé néz Harkány is, ahol a gyógyfürdőkórház 2014 ősszén gazdagodott új szárnnyal. A kormány december végén biztosított rendkívüli, 215 millió forint célzott támogatást a fürdő fejlesztésére, a város ehhez további 20 millióval tud hozzájárulni. Az összeget a két elavult kültéri medence felújítására költik, a munka 2015 júliusára be is fejeződik.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...