Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Még több gyógyturista jöhet Sopronba

2015. 11. 24. 21:02
Forrás: MTI
Hotelvilág
Fogászati magánklinika nyílt pénteken Sopronban, az építkezés és eszközbeszerzés 1,4 milliárd forintos költségét a tulajdonos fedezte.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az eseményen nagyszerűnek nevezte, hogy Magyarországon olyan vállalkozások is vannak, amelyek családi tradíciókon alapulnak. A Tóka család harmadik generáció óta foglalkozik fogászati gyógykezeléssel. Azt mondta: a magyar gyógyászati turizmusnak az egyik zászlóshajója lesz a klinika, és az ágazat exportképességét is erősíteni fogja.

Sok külföldi jön gyógyulni

Tavaly az egy napra turisztikai céllal Magyarországra érkező mintegy 7 millió külföldi 19,5 százaléka a gyógy- és egészségturizmus szolgáltatásait vette igénybe. A gyógy- és egészségturizmus keretében több napra érkező 1,3 millió külföldi mintegy 10 ezer vendégnapot töltött itt, és 180,6 milliárd forintot költött, ez a külföldiek összes költésének 16,9 százaléka – mondta a kamarai elnök. A legtöbben, mintegy 54 ezren Ausztriából, 43 ezren Németországból, 19 ezren pedig Csehországból érkeztek.
A belföldi vendégforgalomban a 15 millió hazai vendég közül 581 ezren vették igénybe a gyógy- és egészségturizmus szolgáltatásait, és a belföldi látogatók által elköltött 294,6 milliárd forintból a gyógy- és egészségturizmus 25,5 milliárd forintot tett ki, ez a költések 8,7 százaléka – ismertette a kamara elnöke.

Az ellátottak 90 százaléka külföldi

Tóka József, a magánklinika tulajdonosa elmondta, hogy kilenc fogorvosi rendelőt, fogtechnikát, sebészeti műtőt és betegszobákat alakítottak ki, amelyeket modern eszközökkel szereltek fel. Hozzátette: három hónap múlva elkészül az öt általános orvosi rendelő is, felszerelésük további 100 millió forinttal növeli a beruházás költségeit.
A klinikán jelenleg 32 ember dolgozik, a beruházás teljes befejezése után további ötven új munkahely jön létre. Elmondta azt is, hogy a klinikán valamennyi ambulánsan elvégezhető beavatkozást elvégezhetnek, az általános fogorvosi kivizsgálásoktól kezdve a komolyabb implantátumok beültetéséig. Az ellátottak 90 százaléka külföldi - tette hozzá a klinika tulajdonosa.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem