Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Kapuvár

Látnivalók és információk

Történelmi áttekintés


A település a Fertő tótól délre elterülő vidék központja, várából ellenőrizték az itt áthaladó kelet-nyugati irányú utat. A 10. században a honfoglaló magyarság szállásterületének peremére került a település, így az ország nyugati kapuja lett. Innen ered elnevezése is. Első írásos említése 1162-ből származik. Zsigmond király 1350-ben a Kanizsaiaknak adományozta, majd 1532-ben házasság révén a Nádasdyak kezébe került. A törökveszély miatt megerősített vár védelmében a fejlődő település 1558-tól mezővárosi rangot kapott. A háborús dúlást azonban nem kerülhette el és 1594-ben rövid ideig elfoglalták a törökök. A Wesselényi-féle összeesküvésben részt vett Nádasdy Ferencet kivégezték, birtokai 1681-ben az Esterházyaké lett.
A Rákóczi szabadságharc idején a várért jelentős harcok dúltak, végül a kurucok felrobbantották. Az épületet az Esterházyak kastéllyá építették át. A 19. század második fele gazdasági fellendülést hozott, amit a belvárosban álló jelentős középületek sora jelez. Báró Berg Gusztáv 1864-ben bérbe vette a kapuvári uradalmat és sikeres mintagazdasággá fejlesztette.
A mai városkép az 1945 utáni fejlődés eredménye. Az 1950-es és ’60-as években a megye jelentős élelmiszer-, könnyű- és gépipari központjává vált. Lakótelepek, új iskolák, művelődési ház, színházterem, strandfürdő, múzeum létesült. Ennek köszönhetően 1969-ben újra városi rangot kapott. Az 1990-es évek után tovább folytatódó fejlesztések eredménye az ipari park, valamint a városi strand és termálfürdő mellé tervezett Hanság Üdülőpark.