Szekszárd
Történelmi áttekintés
A Római Birodalom idején Alisca néven hivatkoztak rá, a limes hadiút vonalánál, a Dunántúli oldalon.
Szekszárdot 1015-ben említik először. I. Béla király 1061-ben alapította a bencés apátságot (ami a Béla téren található avármegyeházánál), itt is temették el.
Mátyás király korában Szekszárd a király elleni összeesküvést szövő Vitéz János birtoka volt, várát ezért lerombolták. 1485-ben Szekszárd már mezőváros volt, évente öt vásárt tartott.
A város 1543-ban került török kézre, és a budai vilájeten belül itt alakították ki az egyik szandzsák központját. A török időkben a város sokat szenvedett, kolostora elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc idején itt fogták el Béri Balogh Ádámot.
1779-ben Szekszárd megyeszékhellyé vált, céhek alakultak, az apátságot megszüntették, a város címert kapott. A betelepítések hatására lakossága csaknem tízévente megkétszereződött. Az 1789-es népszámlálás adatai szerint 5600-5700 lakosával Földvár mögött a megye második legnépesebb mezővárosa volt.
A betelepülők nagy része magyar volt. A németek aránya a 18. században sem érte el a 20%-ot, de így is ők voltak a város legnépesebb nemzetisége. 1794-ben tűzvész vetette vissza a fejlődést, de az a 19. századra újraindult – ekkor épültek fel középületei.
A 19. század derekától jellemző volt a németek lassú elmagyarosodása.
A város gazdasági életét sokáig a szőlő- és bortermelés határozta meg, megelőzve az egyéb mezőgazdasági termelést és a kézműipart. A kereskedelem nem volt jelentős, a 19. század első felében még a borkereskedelem is többnyire máshol élő gazdák kezében volt.
A 19. század közepén már 14 000-en lakták. 1905-ben alakult rendezett tanácsú várossá, az első világháború végén Szerbia területi igényt támasztott rá, a második világháborúban a szovjetek 1944. november 30-án foglalták el. 1994. október 30-tól megyei jogú város.
Lakossága az utóbbi években folyamatosan csökken.
