Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Bringások lepték el a fürdővárost

2015. 06. 23. 09:04
Forrás: Turizmus Online
Útitárs
Péntektől vasárnapig ismét kerékpárosok vették birtokukba Zalakarost. A kerékpáros túra és maraton az elmúlt években hazánk egyik legjelentősebb bringás turisztikai eseményévé nőtte ki magát.
Tavaly a MAPEI Tour de Zalakaros futamaira mintegy 1300-an neveztek – az idén is legalább ennyi nevezőre számítottak a szervezők a hétvégén –, ezzel az ország legnagyobb létszámú bringás eseményei közé csatlakozott. Népszerűségét annak is köszönheti, hogy három különböző távon mindenki megtalálhatja az állóképességének megfelelőt.
A Kis-Balaton szomszédságában változatos kerékpáros és túraútvonalakkal találkozhatunk. A családok és kerékpáros túrázók számára kiváló lehetőség a formába lendüléshez a KAROS SPA Kis-Balaton családi bringatúra, mely a kitűzött 33 km-es távolságával minden sportkedvelő számára teljesíthető. Az útvonal áthalad a Kis-Balaton védett területén is, ahol a résztvevők közelről találkozhatnak a tó érintetlen madár- és növényvilágával. A Zalai-dombság meseszép táján keresztül vezető 60 kilométeres 7 Vezér teljesítménytúra a komolyabb bringásoknak tartogatott kihívásokat, míg a 127 kilométeres Bianchi Zalakaros Maraton a kemény emelkedőket és a hosszabb távokat kereső amatőr országúti versenyzőknek ajánlható.
A nevezés mellé több ajándék is járt. Az előnevezett indulók névre szóló rajtszámot és pólót, valamint ingyenes belépési lehetőséget is kaptak a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Zalakarosi fürdőbe, valamint a Garaboncon található 7 vezér Történelmi Kalandparkba. A parkban hét jurta eleveníti meg honfoglalás történetét, és a jurták mellett álló várban a magyar királyokkal ismerkedhettek a látogatók.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...