Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ha még nem járt Egerben, most kerekedjen fel

2015. 11. 01. 08:06
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
Egerben ősszel és télen is akad mit csinálni. Egy csokorba gyűjtöttük a fürdőváros legérdekesebb novemberi és decemberi programjait.
November 13-án Márton-napi Liba Bulival készülnek a Juhász Testvérek. Lesz négyfogásos libalakoma, újborok, pincelátogatás és koncert is. A vacsora során négy kiváló újbort mutatnak be, illetve további 12 csúcsbort lehet majd megkóstolni.
November 21-én fergeteges partira lehet számítani Egerben, ugyanis a Neoton tart élő koncert show-t, We Love The 80s címmel a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A négyórás műsorban vendégelőadók is közreműködnek.
Az adventi időszakban, november 29. és december 20. között a Dobó téren készülnek különböző programokkal az ünnepekre várva. Ebben a négy hétben gyermekeknek, családoknak szóló programok – előadások, kézműves foglalkozások –, adventi koncertek, vasárnapi gyertyagyújtás várja a városba látogatókat.
December 27-én tartják a hagyományos Szent János Napi Borszentelést. A vasárnapi 10 órás misét követően az Egri Fertálymesterek, a Borrendek és a hegyközségek képviselői díszes viseletben felvonulnak, boraikat az oltár elé helyezik, amelyet rövid szertartás keretében megszentelnek. Az ünnepség után minden résztvevőt borkorcsolyás borkóstolásra invitálnak.

Állandó kiállítások, programok Egerben

Egerben számos állandó kiállítást is meg lehet nézni, a Dobó István Vármúzeumban mutatják be a vár történetét, földalatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrálisok maradványai és a hősök termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja.
Szintén a Dobó István Vármúzeumban található az Egri Képtár, ahol németalföldi, itáliai, osztrák és magyar festményeket őriznek. A képtár alapját Aszalay László egri kanonok közel 100 darabból álló ajándékozása és Bartakovics Béla 1873-as vásárlásaként Bartakovics Flóris 50 darabos gyűjteménye alkotta. 1893-ban került a gyűjteménybe a hosszú évekig Egerben dolgozó Kovács Mihály festőművész több mint száz darabos hagyatéka. A képtár legértékesebb festményei Pánthy Endre címzetes püspök, egri nagyprépost, elsősorban Bécsben vásárolt gyűjteményével kerültek a kollekcióba. A Líceumi Képtár utolsó nagy gyarapodását Samassa József egri érsek, főként magyar festők műveiből álló ajándéka jelentette.
A Föld-bástya helyreállított alsó szintjén működik az Egri csillagok Panoptikum, ahol Gárdonyi Géza regényének viaszból készült alakjai láthatók. Találkozhatunk Bornemissza Gergellyel és Vicuskával, Dobó Istvánnal, Sárközivel, Jumurdzsákkal és Török Bálinttal és a regény megannyi ikonikus szereplőjével.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...