Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Hévízt és a Balatont már nem lehet elválasztani

2015. 07. 01. 07:00
Forrás: Turizmus Online
Útitárs
Közel négy kilométernyi új szakasz építésével, illetve kijelölésével mintegy 280 millió forint támogatás felhasználásával készült el Keszthelyen az a kerékpárút, amely a városon átvezetve összeköti Hévízt a balatoni bringakörúttal
Ruzsics Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) a hétfői átadáson elmondta: az önkormányzati városüzemeltető cég, a VÜZ Kft. vissza nem térítendő támogatást nyert a beruházáshoz a nyugat-dunántúli operatív program turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztést szolgáló pályázatán. A most elkészült több mint 3,7 kilométernyi kerékpárúttal együtt már meghaladja a 16 kilométert a Keszthelyen épített vagy kijelölt bicikliutak hossza.


A Hévíz felől a Balaton-partig vezető új kerékpárút több mint 2,7 kilométernyi szakasza új építésű, további közel egy kilométer pedig meglévő utakon kijelölt nyomvonal. A nagyobb részt gyalogosok közlekedésére is kijelölt útnak két ága van, az egyik megkerüli, a másik pedig áthalad a Festetics-kastély parkján, továbbá 7 helyszínen pihenőt is kialakítottak a közlekedőknek.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP), zalai fejlesztési miniszteri biztos az átadáson elmondta: Keszthelyt sok turista keresi fel, ezért fontos, hogy megfelelően tudjanak közlekedni a kerékpárosok is. Hévíz és a balatoni bringakörút összeköttetésének megteremtésével pedig a főbb turistaútvonalak és a keszthelyi látnivalók is megközelíthetővé váltak a biciklisek számára.
Fürdőajánló
Hévíz Tófürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem