Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Lassan teljesen megújul a Hortobágyi Nemzeti Park

2015. 10. 15. 09:01
Forrás: Turizmus.com
Útitárs
Végéhez közeledik a Hortobágyi Nemzeti Park több mint kétmilliárd forint értékű ökoturisztikai fejlesztése. Nemcsak a meglévő attrakciókat újítják fel, hanem új látnivalókkal és szolgáltatásokkal is bővítik a kínálatot, és mindezt felfűzik egy 8,5 kilométer hosszú kerékpáros és gyalogos turistaútra.
Évente közel 200 ezer látogató keresi fel a Hortobágyot a pusztai romantika élményéért, a lovas- és pásztorhagyományok megismeréséért. Zömük azonban csak átutazó, pedig a területen falusi vendégházak, kemping, négycsillagos hotel, és az ifjúsági szálláshelyek „hátizsákos” nemzeti tanúsító védjegyét idén nyáron az elsők között elnyert Fecskeház Erdei Iskola is várja a vendégeket.
A helyiek reményei szerint azonban a Hortobágyi Nemzeti Parkban jelenleg zajló és a tervek szerint november végéig befejeződő komplex ökoturisztikai fejlesztés jelentősen fokozza majd a turisztikai vonzerejét ennek az egyedülálló tájnak, ezáltal sikerül hosszabb tartózkodásra, egy-két napra itt marasztalni a látogatókat.
Az uniós támogatással megvalósuló, több mint kétmilliárd forint értékű projekt keretében nemcsak az eddig meglévő turisztikai attrakciókat újítja fel és fejleszti a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., a nemzeti park és a halgazdaság alkotta konzorcium, de új látnivalókkal és kényelmi szolgáltatásokkal is bővíti a kínálatot. Mindezt azzal a céllal, hogy a modern kor elvárásainak megfelelően élményszerűbben, több komfortot nyújtva tudják bemutatni a Hortobágy értékeit a látogatóknak.

A fejlesztések „lelke” a turistaút

A fejlesztések „lelke” az a 8,5 kilométer hosszú, a 33-as főútvonallal párhuzamosan futó kerékpáros és gyalogos turistaút, amelyre felfűzték az egyébként szétszórtan elhelyezkedő pusztai látnivalókat – közölte Torbik Ákos projekt- és marketingcsoport-vezető a turizmus.com-mal. A halastavaktól induló, Hortobágy községen át a Pusztai Állatparkba vezető útnak része lesz a Hortobágy folyó felett jelenleg épülő új híd, amely kifejezetten a gyalogos és kerékpáros fogalmat fogja szolgálni. A Kilenclyukú híd szomszédságában, a vízi színpad mögött átívelő, száz méter hosszú, három és fél méter széles átkelő fapadlózatot kap. Biciklit egyelőre látogatóközpontban lehet bérelni, de a későbbieken a halastónál is lesz egy kölcsönző.
A védett tájképbe illő, zúzott köves turistaút halastavi kiinduló állomásán madárbarát park fogadja a látogatókat, a megújult kilátók és a most létesített etetőtavak révén még élvezetesebbé válik az itt fészkelő és a vándorló madarak megfigyelése. Útközben érdemes lesz pihenőt tartani a Kungyörgyi régi víztoronynál, mely 24 méter magas kilátóvá alakítva kínál lehetőséget, hogy madártávlatból is megcsodáljuk a végtelen látóhatárt az álmatagon legelésző gulyákkal és a távolban meredező gémeskutakkal.
A legendás, több mint 300 éves Mátai Ménes központja fogadóépülettel gazdagodik, ahol az információs pult, ajándékbolt és büfé mellett hiánypótló ménestörténet kiállítással, kocsimúzeummal és kézműves (fazekas, szíjártó és kovács) bemutatóműhelyekkel is várják majd a turistákat. A Nyerges presszó kiülős teraszt kap, az üvegfallal hozzá kapcsolódó istállót korszerűsítik.
A Fecskeház Erdei Iskolánál, az őshonos magyar háziállatokat felvonultató Pusztai Állatparkban és a Hortobágyi Vadasparkban már év közben átadták az új fejlesztéseket, köztük játszótereket, gyerekfoglalkoztatókat és csillagvizsgáló tornyot, míg a Hortobágyi Nemzeti Park látogatóközpontja darukiállítással gazdagodott.
A projekt részeként Hortobágyi barangoló címmel térképes kiadvány is készül az új turistaút mentén található látnivalókkal, míg a gyerekeket és fiatalokat a puszta élővilágát, pásztorépületeit játékos formában bemutató kifestővel és képregénnyel lepik meg.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem