Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Már a nyaralást sem bírjuk ki okostelefon nélkül

2015. 06. 01. 07:10
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
Elenyészően kevesen vannak, akik teljesen kikapcsolják a telefonjukat nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Minden negyedik embert zavarja a pihenésben, ha hangosan telefonálnak a közelében.
Mobillal nyaral a magyar a Szallas.hu felmérése szerint – csaknem 12 ezer ember válaszai alapján a megkérdezettek közel 90 százaléka mindössze pár órára tudja nélkülözni a telefonját. Ezen belül nagyjából egyforma azok aránya, akik csak reggel és este, valamint akik ennél is gyakrabban ellenőrzik hívásaikat. „A válaszadók mindössze két százaléka mondta, hogy a nyaralás alatt teljesen kikapcsolja a telefonját, ötször ennyien vannak azok, akik még a medencéhez is magukkal viszik a készüléket” – mondta Borcsik Beáta, a Szallas.hu marketing menedzsere.
A felmérésben megkérdezettek döntő többsége a nyaralás alatt elsősorban azért tartja magánál a mobilt, hogy bármikor elérje a szeretteit. A munka vagy az ismerősökkel való folyamatos kapcsolattartás miatt egyaránt hat-hat százalék számára nélkülözhetetlen egy okostelefon vagy egy táblagép. „Mivel a mobileszközök a nyaralás alatt is kéznél vannak, egyre gyakrabban használjuk őket szállásfoglalásra akár a nyaralóhelyre történő megérkezés után is – a felmérésünk szerint hétből egy ember élt már ezzel a lehetőséggel” – mondta a Szallas.hu képviselője.

Ha más hangosan telefonál, az már nem jön be

Nemcsak a szállás lefoglalása előtt, hanem utána is gyakran csatlakozunk a világhálóra – legalábbis a szállásadók többsége szerint a vendégeik legalább háromnegyede igényli a vezeték nélküli internetet. „Ma már nemcsak a többcsillagos szállodákra jellemző az ingyen wifi, hanem a családok körében népszerű apartmanokban is egyre keresettebb szolgáltatás – mondta Borcsik Beáta. – Korábban például egy sátoraljaújhelyi vendégházban a vendégek még a tulajdonos lakásába is bekéredzkedtek, hogy a privát számítógépén internetezhessenek.”
A szakember szerint az internet-elérés iránti igény növekedésében az a trend is szerepet játszik az apartmanok esetén, hogy ma már nem csak a felnőttek használják az okoseszközöket. A Szallas.hu felmérése szerint a gyerekkel együtt utazó családok 70 százalékában a fiatalabbaknak is odaadják a telefont vagy a tabletet a nyaralás alatt, hogy lekössék a figyelmüket.
A mobileszközök széles körű használata ugyanakkor zavaró is lehet, amikor az ember pihenni akar – az emberek egynegyedét idegesíti, ha például a közvetlen közelükben valaki hangosan telefonál egy nyaralóhelyen. A portál a szállásadóktól is megkérdezte, hogy milyen gyakran panaszkodnak a vendégek a mobilhasználat miatt: a válaszadók hét százalékánál fordult már elő ilyen, főleg a hotelek és a panziók jelezték, hogy volt már náluk konfliktus a telefonálási vagy internetezési szokásokból. „Ezekben a szállástípusokban gyakran kerülnek egymás fizikai közelségébe a nyaralók akár az étkezés vagy a wellness-használat során, ezért itt a mobilozás is zavaróbb lehet, mint mondjuk egy Balaton-parti apartmanban” – magyarázta Borcsik Beáta.
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem