Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Nem akárhogy indul a szezon a Békés megyei fürdővárosban

2017. 03. 10. 07:50
Forrás: MTI
Útitárs
Gyulán hamarosan indul a turisztikai szezon: március 31. és április 2. között rendezik meg a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát  - hangzott el a rendezvény csütörtöki, beharangozó sajtótájékoztatóján a fürdővárosban.
Görgényi Ernő polgármester a "gyulai rendezvények nyitányának" nevezte a háromnapos fesztivált. Mint mondta, az elmúlt években végrehajtott nagyberuházások - mint például a Várfürdőben az Aquapalota kialakítása, az Almásy-kastély felújítása  - célja az volt, hogy a főszezonon kívül tudják növelni a vendégéjszakák számát és el tudják nyújtani a szezont. Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: egyre több vendéget vonzanak az állandó turisztikai attrakciók mellett a rendezvények is, a magyar vendégek mellett Romániából is.
Nem akárhogy indul a szezon a Békés megyei fürdővárosban
Gyulai Várfürdő
Tavalyi 476 ezer 634 vendégéjszakát regisztráltak, amely 11 százalékos növekedés az előző évhez képest  - húzta alá. Komoróczki Alíz elmondta: törekszenek arra, hogy a helyi termékeket, a gyulai kolbászt, a pálinkát, a mézet és a bonbont is megmutassák a látogatóknak. Bordás Tibor, a fesztivál főszervezője kifejtette: a rendezvény célja a hagyományos módon elkészített füstölt termékek és szárazkolbászok nemzetközi bemutatkozása és népszerűsítése.
A "télbúcsúztató fesztivál" egyben a termelők szakmai versenye és vására is. A rendezvénysorozat kedvelt eleme a sonkasaccolás, amelyre idén öt alkalommal kerül sor. Az a vendég, aki a lehető legpontosabban, néhány grammos különbséggel meg tudja tippelni a kiállított sonka súlyát, hazaviheti magával. Eddig minden évben gazdára lelt a sonka - mondta. A rendezvényen megismerhetőek a hagyományos húsfeldolgozási szokások és megkóstolhatóak a disznótoros ételek - emelte ki a főszervező.
Nem akárhogy indul a szezon a Békés megyei fürdővárosban
Gyulai Kolbász- és Sódarmustra (forrás: sodarmustra.hu)
Idén első alkalommal hirdetik meg a Viharsarki Kolbász Bajnokságot, emellett szárazkolbászok és hagyományos eljárással készült sonkák és füstölt termékek nemzetközi versenyére is sor kerül; mindkét megméretésre a fesztivál nyitónapjáig lehet nevezni. Bordás Tibor elmondta: tavaly 117 nevezőjük volt, Erdélyből és Felvidékből is érkeztek kézműves termékek.
A belépődíjas fesztiválon sonkaszobrászat, csíkszentmiklósi és gyulai hagyományőrző disznóvágás, erdélyi konyha ételkészítési bemutató, kölyök kolbászkészítés is lesz. A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székházában múzeumlátogatás lesz tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval. Esténként a Republic, az Ismerős Arcok, a Pernahajder Campbell, az Over 3 és a Dirty Slippers együttesek adnak koncertet.
Fürdőajánló
Gyulai Várfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem