Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Összefogással kötik össze a két települést

2015. 10. 08. 06:55
Forrás: MTI
Útitárs
Térségi összefogással a következő két-három évben megépül a mintegy 30 kilométeres kerékpárút Maroslelét érintve Hódmezővásárhely és Makó között – jelentették be az érintett Csongrád megyei települések polgármesterei kedden Maroslelén.
Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, a felmérések szerint az alföldi város 19 ezer háztartásának mindegyikében három-négy bicikli van. A település ezért is az elsők között kezdte el kerékpárút-hálózatának fejlesztését.
Az elmúlt években 66 kilométernyi kerékpárút épült Hódmezővásárhelyen, és elkészült a biciklis összeköttetés több szomszédos település, köztük a legutóbb Székkutas irányába, ahonnan két keréken egészen Békéscsabáig eltekerhetnek a vállalkozó szelleműek – közölte a politikus.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat már korábban elkészítette a Makó irányába vezető kerékpárút terveinek egy részét, most ezek bővítése következik.
Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármester kifejtette, a Maros-parti város gazdaságfejlesztési programjában kiemelt helyen szerepel az idegenforgalom, amelynek egyre fontosabb része a kerékpáros turizmus. Ennek erősítése érdekében készítette el az önkormányzat – széleskörű összefogással – a térség kerékpárostérképét, amelyen a látnivalók mellett a biciklisek számára fontos helyek is szerepelnek.
A tervek között szerepel tájékoztató, információs táblák kihelyezése, a kerékpár-kölcsönzési lehetőségek bővítése és a belterületi bicikliút-hálózat fejlesztése is – tudatta a politikus.
Martonosi György maroslelei független polgármester elmondta, a mintegy kétezer lakosú községben élők sok szolgáltatást vesznek igénybe a két közeli városban, ezért örülnek minden olyan fejlesztésnek, amely „közelebb hozza” Makót és Hódmezővásárhelyt.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem