Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Sport és lazulás: változatos kerékpártúrákat tehetünk a gyógyfürdők térségeiben

2016. 04. 07. 15:00
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
Áprilist írunk, az elmúlt hétvégén már 25 fokot is mutattak a hőmérők, sőt az órát is átállítottuk, tehát hivatalosan is megérkezett az idei tavasz s vele a szabadtéri sportok időszaka is.
A hosszantartó szürkeség és a téli hideg után minden mozgást kedvelő örül, hogy végre kimozdulhat az edzőterem és a fedett sportpálya falai közül és végre a szabadban is edzhet egy kicsit. Tavaszra időzített wellness hétvégéinknek is fontos összetevője a jó idő és nemcsak azért, mert már a szabadtéri medencéket is használhatjuk, hanem mert a kellemes langyos levegőn már egy kisebb vagy nagyobb gyalogtúrát, illetve kerékpáros kirándulást is időzíthetünk a lazítás mellé.

Gyalogtúrákat az Országos Kéktúra útvonaláról nemrég már ajánlottunk a termálfürdők kedvelőinek,  jöjjön most egy-két kedvelt biciklis útvonal – a teljesség igénye nélkül – a gyógyfürdők térségéből.

Hajdúszoboszló és Debrecen

A nagy hortobágyi kerékpártúra, vagy annak kisebb szakaszai, bárki számára kiváló biciklis programot jelenthetnek, akik Hajdúszoboszlóra vagy Debrecenbe tervezik a pihenést. A hortobágyi útvonal a térség földrajzi adottságaiból adódóan könnyű terep, kezdő kerékpárosok számára is teljesíthető. A tekerést a Kilenclyukú-hídtól indíthatjuk, majd a 33-as főúton Debrecen irányába indulva, Balmazújváros érintésével eljutunk Tiszacsegére, majd Darassára, ahol egy tájház és múzeum tekinthető meg. Egy újabb hortobágyi „falusi kerékpározós” szakasz után eljutunk Hortobágy faluig, ahonnan visszatérhetünk Debrecenbe. Hortobágy település Hajdúszoboszlóról is könnyen megközelíthető Nagyhegyes érintésével.

Miskolctapolca és Eger

Gyakorlottabb kerékpározóknak egy Miskolctapolcán vagy Egerben töltendő wellness hétvége alkalmával érdemes nekivágniuk a „Vártúrának”, amely Egerből indulva a vár hátsó bejáratánál a Bástya út felől kezdődik. Innen indulunk a 25-ös út felé, amelyet Felnémetig követünk, majd Felsőtárkány, Répáshuta érintésével Lillafüredre tekerünk. Lillafüredről a csodálatos Hámori-tó mellett elhaladva Hámor és Alsóhámor érintésével érkezünk meg Diósgyőrbe, ahol megtekintjük a várat.

Zalakaros

Nem túl nehéz, de annál látványosabb, akár családi kerékpártúrának is alkalmas útvonalat kínál a Zalakaros medencéi mellett pihenőknek a kis-balatoni kerékpártúra. Ma már Zalavár Kis-Balaton Háztól egészen a Kányavári-szigetig kerékpárút van, a Kis-Balaton természetvédelmi területén tekerni pedig minden évszakban különleges élmény. A Kis-Balaton kerékpárút a zalavári Kis-Balaton Háztól tovább haladva, a híd mellett kezdődik. Tekerhetünk a Zalavár Kis-Balaton Háztól kiépített kerékpárúton vagy a Vörsi kilátótól déli irányban haladva murvás úton eljuthatunk egészen a Bivalyrezervátumig. A tapasztaltabb, gyakorlottabb bringások, akik nagyobb kihívásra vágynak, azoknak a közeli Zalaszabar és Szentgyörgyvár 2-300 méteres szőlődombjait nem szabad kihagyni. Felkapaszkodva az emelkedőn számos borospincét találunk, ahol a helyi emberek vendégszeretete, a nyugalom megállásra késztetik a biciklistákat.

Gyula

A délkelet-magyarországi városban pihenők sík vidéken, közepes nehéz útvonalon tekerhetnek. A kerékpár útvonal a Szabadkígyós – Gyula – Békéscsaba – Szabadkígyós kerékpáros körtúra hossza alig több mint 60 kilométer, de olyan látványosságokat kínál a sportot kedvelőknek, mint a Dobozi híd, a Gyulai vár, a Szabadkígyóson álló Wenckheim kastély, nem is beszélve a Körös partján való kerekezés élményéről.

Budapest

A főváros fürdőit választók számára kihagyhatatlan a Budapest-Szentendre kerékpáros körtúra. A hangulatos kirándulás 34 kilométeres távja bárki számára könnyen teljesíthető, nem igényel komolyabb fizikai felkészülést. Az Aquincum mellett elhaladó, majd a Római-parton végigvezető túraútvonal bármikor lehetőséget egy kis pihenésre. Az útra bátran elindulhatunk egy a kölcsönzött városi kerékpárral is.

Sárvár és Bükfürdő

A sárvári vagy bükfürdői termálvizet választó kerékpárosoknak érdemes a Fertő tó vidékéig elmenniük, ha egész napos kerékpáros programot terveznek. Kerékpárokat akár kikötővel is rendelkező Fertőrákoson is bérelhetnek. A Fertő tó kerékpárút, amely Ausztriába is átviszi a sportolni vágyókat, 135 kilométer hosszú, de sík terepen vezet és kisebb szakaszai is teljesíthetők. Az útvonal vadregényes tájakon át vezet a nádrengeteg mentén, csodás kilátást kínálva a tóra, idilli szőlőskertek, nedves rétek és sós tavak sokasága között. Az utat lerövidíthetjük, ha hajóval átkelünk Fertőrákosról Illmitzbe, Rustba, vagy Mörbisch am See-be, így az útvonal igazán családbarát lehet.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem