Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Tisztaság és kedvesség kell a magyarnak

2015. 10. 09. 08:47
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
A harmadik negyedévben mintegy 10 százalékkal bővült a belföldi turizmus a Szallas.hu adatai alapján. Az elmúlt három hónap egyértelmű nyertese Somogy megye, mely a belföldi vendégek közel 16 százaléka számára biztosított szálláshelyet. A jelenleg is zajló Év Szállása verseny elemzéséből az is kiderült, hogy a vendégek elégedettségének három alappillére a vendéglátó kedvessége, a foglalás során megadott leírásoknak megfelelő szolgáltatások és a tisztaság.
 
Annak ellenére, hogy júliusban és augusztusban is bőven akadtak hideg napok, ismét rekord negyedévet zárt a belföldi turizmus – a Szallas.hu elemzése alapján 10 százalékos volt a bővülés 2014 hasonló időszakához képest. „A vendégéjszakák számát vizsgálva az 1 éjszakás kiruccanások népszerűbbek lettek, mintegy 4 százalékkal bővültek, így az elmúlt három hónapra is igaz volt a korábbi évek tapasztalata: inkább többször megyünk rövidebb időre – az összes foglalás kétharmada 1-3 éjszakás kikapcsolódásra szólt” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.
A legnépszerűbb települések rangsorában nem történt változás 2014-hez képest: Siófok, Budapest, illetve Hajdúszoboszló volt a leggyakoribb választás a vendégek körében. A megyék közül a nyári szezont egyértelműen Somogy zárta a legjobban, a dobogós helyezések sorában Pest, illetve a Balaton északi partjáig érő Veszprém megye következett. Az elmúlt negyedévben e három régió a belföldi turizmus 37 százalékát adta, a legtöbb nyaraló egyébként Budapestről, Debrecenből, illetve Szegedről érkezett.
Ezek a legfontosabbak a magyar vendégeknek
Habár a foglalási érték tekintetében rendkívül széles volt a skála – a legnagyobb meghaladta az 1,7 milliót, de volt, aki talált szállást mindössze 1000 forintért –, egy alkalommal átlagosan 53 005 forintot költöttünk szálláshelyre. „A legtöbb esetben ez a Szallas.hu kínálatának is legnagyobb részét adó magánszállásokra, apartmanokra vonatkozott – a vendégek harmada választotta ezt a kategóriát. Az elmúlt negyedévben ugyanakkor a legnagyobb növekedést – 9 százalékot – a 4-5 csillagos hotelek érték el, míg a 2 csillagos szállodák népszerűsége csökkent leginkább” – mondta Varga Zoltán. A szakember hozzátette, a SZÉP-kártyák népszerűsége töretlen: közel minden 7. foglalás esetében ezzel egyenlítik ki a vendégek a számlát, melyek átlagosan 48 049 forintról szólnak.
A Szallas.hu november 5-ig tartó Év Szállása verseny keretében azt is megvizsgálta, hogy mik a vendégelégedettség legfőbb tényezői, melyhez mintegy 250 000 vendég szöveges visszajelzéseit elemezték ki. „A kapott eredményekből jól látszik, hogy mi fontos leginkább nekünk, magyaroknak. A pozitív vélemények között leggyakrabban a vendéglátó kedvessége jelenik meg, amit az »azt kaptuk, amit ígértek« típusú mondatok, illetve a szállás tisztaságára tett kedvező utalások követnek. Ha egy szálláshely étkezési lehetőséget is kínál, annak minőségére szintén érdemes odafigyelni, hiszen a visszajelzések alapján a vendéget a hasán keresztül is le lehet nyűgözni. Negatívumként általában épp az jelenik meg, ami egy jó vendégértékelésben pozitív előjellel szerepel. Ezenkívül gyakran a nem megfelelő hőmérséklet okoz bosszúságot a nyaralóknak” – mondta Varga Zoltán.

Mostantól a termálfürdőké a főszerep

Az év hátralévő részében a wellness-szolgáltatásokat kínáló szálláshelyek örülhetnek leginkább, s ehhez kapcsolódóan azok a települések, melyek neves termálfürdőt üzemeltetnek. Az előfoglalási adatok alapján így sorrendben Budapest, Eger, Gyula, Miskolctapolca, illetve Hajdúszoboszló számíthat majd a legtöbb vendégre.

A 10 legnépszerűbb település az év harmadik negyedévében (2015. július 1. – szeptember 30.)

1. Siófok
2. Budapest
3. Hajdúszoboszló
4. Balatonfüred
5. Eger
6. Balatonlelle
7. Gyula
8. Szeged
9. Zamárdi
10. Zalakaros

A 10 legnépszerűbb település az elkövetkezendő 3 hónapban (2015. október 1. – december 31.)

(A 2015. szeptember 30-ig beérkezett előfoglalások alapján.)
1. Budapest
2. Eger
3. Gyula
4. Miskolctapolca
5. Hajdúszoboszló
6. Pécs
7. Sopron
8. Szeged
9. Hévíz
10. Zalakaros
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem