Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Tudja, miről a leghíresebb Eger?

2015. 11. 22. 08:37
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
Eger lényegét talán az alábbi három szóval lehet a legkönnyebben megragadni: történelem, gyógyvíz és bor, illetve az ezekre épülő számos látnivaló és programlehetőség. Eger ráadásul most egy különleges meglepetést is rejt, ugyanis ha a cikk elolvasása után válaszol egy kérdésre, wellness hétvégét nyerhet.
Fürdőzés témakörben Eger igazi jolly joker, hiszen két termálfürdő közül is lehet válogatni; rendelkezésünkre áll a Török Fürdő és az Egri Termálfürdő is. Az aranykupolás, hat fedett medencével bíró Török Fürdő török ihletésű wellness kezelésekkel feledteti el a hideg idő viszontagságait. A Török Fürdőben a meglehetősen ritka, radon tartalmú gyógyvíz a medencék alját borító kövek alatt tör fel. A víz gyulladáscsökkentő, előmozdítja a sejtek regenerációs folyamatait, és fokozza a szervezet endorfin termelését, tehát a közérzetre is kedvezően hat.
A Török Fürdőből közvetlen átjárás biztosított az Egri Termálfürdőbe, ahol a nyitott gyógy-, két termál-, a részben fedett élmény-, illetve úszó- és a fürdőházban található beltéri medencék egész éven át gondoskodnak a vizes élményekről. Az Egri Termálfürdőben a radonos gyógyvíz mellett a kénes víz jótékony hatását is ki lehet élvezni.

Az ikonikus Egri Vár

Az Egri Vár egyértelműen a város egyik ikonikus eleme, amit biztosan mindenki meglátogat, ha Egerben jár. Az építményhez kapcsolódó legjelentősebb történelmi esemény az 1552-es ostrom: Dobó István parancsnoksága alatt a védők elsőként tudták tartani a várat az Oszmán Birodalom hadai ellen. A vár történelmi örökségét azonban úgy őrzik meg Egerben, hogy közben folyamatosan fejlesztenek. Ennek köszönhetően az utóbbi időben olyan eddig nem látogatható részek nyílnak meg, mint a vár déli bejáratánál elhelyezkedő Török-kert.
A várban található a Dobó István Vármúzeum, ahol állandó kiállításokon mutatják be az épület történetét, földalatti erődrendszerét és a középkori büntetési módokat. Az Egri Képtár is a várban kapott helyet, ez az igazán jelentős képzőművészeti gyűjtemény németalföldi, itáliai, osztrák és magyar festményeket őriz.

Ha Eger, akkor bor

Eger történelméhez szorosan hozzákapcsolódik a szőlőtermesztés is, amelynek kezdete pontosan nem meghatározható. Egy biztos, hogy a legendás Nagy-Eged hegy oldalában 30 millió éves ősszőlő emlékét őrzik a feltárt régészeti leletek. Minden forrás úgy tartja, hogy a legjobb bor az Eged hegyről származott. Az itt termett vörösbort nevezték bikavérnek, ami a bor sötétvörös színére utalt. Az Egri Bikavér mai formáját csak a filoxéravész után nyerte el. Mára már három minőségi szinten (classicus, superior, grand superior) termelhetik a védett eredetű bort az egri gazdák. A vörös házasítás alapját a kékfrankos adja.
Az Egri csillag névre keresztelt fehér házasítás 2010. február 10-én a Gál Tibor Pincészetben, a Borászok Éjszakáján „született meg”. A világon ez az első hely, ahol egységes brand név alatt fehér borvidéki házasítást hoztak forgalomba. Az Egri csillagot szintén három minőségi kategóriában készíthetik el a pincészetek.
Az Egri borvidék különlegessége mindig is sokszínűségében rejlett. A fehér- és a vörösborok ugyanolyan jelentőséggel bírnak a régióban.

Egri meglepetés:

----
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem