Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok

2018. 10. 03. 19:50
Forrás: termalfurdo.hu
Wellness
2018. október 5-7. között rendezik meg az első Szaunázók hétvégéjét. Fürdőink nagyon készülnek: Harry Potter, Texas Ranger, Csupa csoki csoda, Zen útja, Szabadság mámora, Csak semmi pánik, Issisipi lánya... Lássuk, hol lesznek ezek a hangzatos és titokzatos szaunaprogramok!
Most hétvégén megtöltjük a szaunákat, ugyanis hagyományteremtő céllal, a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére rendezik meg az első Szaunázók hétvégéjét, hogy felhívják a figyelmet a szaunázás jótékony hatásaira, egészségmegőrző, prevenciós célú alkalmazására, valamint növeljék a szauna kultúra iránt érdeklődők számát.
A hétvége egyik legérdekesebb eseményére október 6-án 16:00 órától kerül sor, ugyanis ekkor ugyanaz a tematikus szaunaprogram fog megvalósulni az ország több településén Bükfürdőtől Debrecenig, azaz ugyanazokkal az illatokkal, ugyanarra a zenére tartanak felöntést a szaunamesterek, így abban a néhány percben lesz a legtöbb egyszerre szaunázó ember Magyarországon. Lássuk, mely fürdők csatlakoztak a kedvezményezéshez!

Kumánia Gyógy- és Strandfürdő

A kisújszállási fürdőben október 5-én, pénteken óránként ingyenes szauna felöntéseket rendeznek, szombaton 13 órától egészen este 20:00-ig profi szaunamesterekkel tart a szaunamaraton. Vasárnap 17 órától pihentető, úgynevezett relax szaunázásra invitálj a fürdő a forróságot kedvelőket.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Kumánia Gyógy- és Strandfürdő

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

A vendégek előzetes regisztrációt követően mindhárom napon ingyenes szauna programokon vehetnek részt a 2018-as Év Fürdőjében. Október 5-én 14:30-tól kókuszreszelékes, kókuszolajos bőrradírozást, és bőrpuhítást, mézes-mákos, vagy hársfa teás felöntéseket próbálhatnak ki, szombaton inkább gyümölcsös, sheavajas, gyógynövényes, mézes-paprikás, sós-citromos programokkal csábítanak. Vasárnap levendulás, borsmentás, mézes-ánizsos inhalálás és felöntés vár ránk a mórahalmi fürdőben.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Kecskeméti Fürdő

Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb fürdője is csatlakozott a Szaunázók hétvégéjéhez, amelynek keretében 1500 forintért vehetünk részt 1 programon, ami 3 felöntésből áll. Pénteken mézes, narancsos-sós felöntések, szombaton levendulás, mentás, citrusos, gyömbéres illatokat lélegezhetünk be, vasárnap pedig gyógynövényes, gyümölcskrémes illatok és ízek váltakoznak majd a kitűnő szaunamesterek közreműködésével.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Kecskeméti Fürdő

Bükfürdő Thermal & Spa

A Bükfürdő Thermal & Spa hatalmas szaunavilágával is csatlakozott a hétvégéhez. Érdemes tudni, hogy ide a belépés 3 900 Ft/fő, de a 11.00-kor és 19.00-kor tartandó szeánszok előre regisztrálva ingyenesek (viszont kapacitásfüggők), a többi szeánsz díja 500 Ft. Pénteken szőlőmagolajos, citrusos, jázminos vagy jeges felöntés lesz porondon, szombaton Retro Italiano, Latin Lover, Jazz duo, vagy Symponic fantázianévre hallgató programok következnek, majd vasárnap gesztenyés, latinos, szőlőkrémes illatok és ízekkel fejezik be szaunamaratont.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Bükfürdő Thermal & Spa

Aquaticum Debrecen

Az országos szezonnyitó szaunaprogramokhoz a debreceni Aquaticum is becsatlakozott, melynek keretében egy felöntésért csupán 300 forintot kell fizetni fejenként. A fürdő 40 fős mesterszaunájában, és 12 főt befogadó gőzfürdőjében szombat és vasárnap kínálják a legkülönfélébb felöntéseket 11:00-tól 20:00-ig. Hangzatos, különleges és titokzatos programjai között találjuk a Harry Pottert, a Texas Rangert, Provance tájait, a Csupa csoki csodát, a Menta mámort vagy a Zen útját.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Aquaticum Debrecen

Hagymatikum

A kezdeményezéshez a gyönyörű Hagymatikum is csatlakozott, egyedi szauna világával, hiszen a szokásos kabinok mellett igazi különlegességek - gyógynövényes, makói, alföldi is kelo szauna - is fellelhetőek a makói repertoárban. Makón már pénteken, 14:30-kor egy Frissítő felöntéssel startol a Szaunázók hétvégéje az utolsó felöntésre este 10-kor kerül sor. Másnap igazán különleges szaunaprogramokon vehetnek részt az érdeklődők, úgymint Őszi szél, Egy csipet India, Amerikai szépség, My Symphony, de a fás jellegű Favágó és az esti órákban megtatott Esti mulató és Sörös felöntés is izgalmasnak ígérkezik. Vasárnap, lazító, könnyed programokkal - Lágy szellő, Virágos, Mentás felfrissülés - zárják a szauna-maratont a makóiak.

 

Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok

Hagymatikum


Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark

Lenti fürdője kedvezményekkel, izgalmas felöntésekkel várja vendégeit, akik ezen a három napon akár 50%-os kedvezményben is részesülhetnek a belépők árából. Pénteken 17 órától citrusos, és jeges programokkal indítanak, aztán szombaton sörös, mézes, édes ízvilággal, vasárnap őszi illatokkal, mézes, pezsgős, vagy boldogító felfrissülés vár a fürdő szaunáit kedvelő vendégeire.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő

A tiszakécskei fürdő pénteken, október 5-én, óránkénti felöntésekkel készül, majd szombat és vasárnap a bőrápolásra helyezik a hangsúlyt a sörös és zabkorpás, almás-mézes, narancsos, japánmentás, szőlőmagolajos felöntésekkel, vasárnap 16 órától két órán keresztül ír kávés, és csokis illóolajok következnek a finn, a stollen szaunában és a gőzfürdőben.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő

Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

Siófokon mindhárom nap zajlanak majd az események, kezdve a pénteki mézes Sweet Rock, és aromás Poptarisznya programokkal. Szombaton különdíj nélkül vehetjük igénybe a Szabadság mámora, a Csak semmi pánik vagy Issisipi lánya felöntésekkel, vasárnap lélekmelegítő és intenzív illatok következnek.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő “sok ízű” programajánlattal készül a Szaunázók hétvégéjére, amit már pénteken megkezdenek édes mézes és jeges pálinkás ízekkel és illatokkal. Szombaton sós-kókuszos bőrradírral, mézes-mákos kenegetéssel készülnek, 16 órakor pedig beindul az egységes országos program. Levezetésként vasárnapra még érkezik egy sós-olívás-tealeveles bőrradír, és egy mézes, illetve jeges felöntéssel zárul a szauna hétvége.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Zalakarosi Fürdő

Aqualand Ráckeve

A ráckevei fürdő is kiveszi a részét az országos aktivitásból és már a pénteki napon - ahogy ígérik - hangolódás helyett komolyan belecsapnak a programokba: a délutáni textiles felöntések után este textilmentes szaunaest lesz, profi mesterekkel és éjszakai fürdőzéssel nyitják a hétvégét. Szombaton folytatódnak a parádés programok, felöntések, textiles változatban. 16.00 órakor a programban szereplő minden fürdő ugyanazokat a felöntéseket tartja, nem lesz ez másként itt sem. Előtte, utána is izgalmas illatok, anyagok, hangulatok, szintén éjszakai fürdőzésbe csomagolva várják az érdeklődőket. A szauna ceremóniák mellé kísérő programokkal is készülnek, úgymint: szaunajóga, stretching, aquafittness, virgácsolás, hangtálazás. Koktélakció, akciós masszázsok: tényleg nem aprózza el a hétvégét a ráckevei fürdő.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Aqualand Ráckeve

Hungarospa Hajdúszoboszló

Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa Hajdúszoboszló is csatlakozott a Fürdőszövetség kezdeményezéséhez. Szaunaprogramjaikat a Aqua-Palace Élményfürdőben tartják meg október 6-án. 16 órától édes narancs, 17 órától levendula, 18 órától japán menta felöntéssel várják az érdeklődőket, akiknek narancs és menta teát is kínálnak majd. A szauna programok élményfürdő- és szauna belépő(3900 Ft + 800 Ft) megváltása után ingyenesen látogathatók.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Hungarospa Hajdúszoboszló

Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő

Az egerszalóki fürdő exkluzív Szaunavilágában rendszeresen tartanak ceremóniákat, így nem meglepő, hogy a Saliris is csatlakozott a Szaunázók hétvégéjéhez. Október 6-án szombaton Erdei relax, Olivás-sós, Szabadság szerelem, Buona notte, vasárnap pedig Őszi fuvallat, Herbalist, Menny és Pokol, Édes élet fantázia nevekre keresztelt szaunaprogramokon vehetnek részt a vendégek.
Szaunázók hétvégéje: ezekben a fürdőkben lesznek a legjobb programok
Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő
A csatlakozó fürdőkről és a programokról a www.furdoszovetseg.hu weboldalon kaphatnak bővebb felvilágosítást.
A nyitókép a Kecskeméti Fürdőben készült.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem