Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között

2017. 09. 07. 13:20
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Harmadik alkalommal versengtek egymással a hazai fürdők. A három nyertes között egy duplázó és egy nagy meglepetés is van.
Az Év Fürdője a hazai fürdők legnagyobb versenye. A közönségszavazáson 2017. június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát.
Az idei verseny rendkívül szoros és izgalmas eredménnyel zárult: dobogós helyezések néhány szavazaton múltak, az országosan ismert fürdőket felvonultató kategóriában a verseny történetében egyedülálló győzelem született, a kisebb, helyiek körében népszerű fürdők kategóriájának csatája pedig igazi meglepetéssel ért véget.
A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A versenyben összesen 167 ezer szavazat érkezett.

A duplázó: Az Év Fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló

Az Év Fürdője 2017 címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg, amely nemcsak az ország, de Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. A verseny történetének első duplázását könyvelheti el a Hajdú-Bihar megyei fürdő, hiszen 2015-ben, az első Az Év Fürdője versenyen már sikerült győznie. A legkedveltebb magyar fürdőben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között
Élményfürdőjében különböző korokat és helyszíneket megidéző élménymedencék, szaunavilág, baba- és családi medencék, szörf és számos wellness-, fitness szolgáltatás várja a látogatókat. A vendégek körében a fürdő 30 hektáros gyönyörűen parkosított, 13 medencés strandja is nagyon népszerű, különösen mediterrán tengerpartra hasonlító, pálmafákkal és homokos parttal övezett rész. Medencéje 6200 m2-es vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A strand területén található csúszdaparkban 15 különféle pályából lehet választani.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között

A maximalista: Az Év Feltörekvő Fürdője a Demjéni Termál Völgy

A Demjéni Termál Völgy a tavalyi versenyben is szép eredményt ért el, hiszen 3. lett kategóriájában, idén csúcsra ért. A Demjéni Termál Völgy népszerűségét szintén a sokoldalúságának köszönheti, hiszen barlangfürdő, gyógyfürdő és aquapark is várja itt a vendégeket. A Cascade Barlang- és Élményfürdő igazi szemkápráztató látványosság, az egyik legkülönlegesebb hazai fürdőhelyszín.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között
A fürdőhöz csúszdatorony is csatlakozik. A termálfürdőt 4 évszak fürdőjeként is emlegetik, az év minden napján egyedülállóan meghosszabbított nyitvatartással hajnal 2 óráig várja a vendégeket. A wellness részlegen gőzkabin, finn szauna, Kneipp medence és sókamra is található.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között

A meglepetés: A Helyiek Kedvenc Fürdője a V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont

A V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont úgy szerezte meg a győzelmet a legkisebb fürdők kategóriájában, hogy tavaly még a TOP 15-ben sem szerepelt. Igazi meglepetés-győzelem az övé.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között
A szentendrei uszoda Magyarországon elsőként kapta meg a Magyar Fürdőszövetség ötcsillagos minősítését. A létesítményt leginkább a széles palettájú wellness részlege teszi kedvelté, ahol finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, jégbarlang, sószoba és többféle masszázs is igénybe vehető. A fürdőben tematikus éjszakai wellness programokat is tartanak. Itt található Magyarország első mesterszaunája is.
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben – Bravúr a legnagyobbak között
A verseny kategóriáit hazánk rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkező fürdői hívták életre. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült.
A megyei rangsor ide kattintva tekinthető meg. A szavazás további eredményei pedig itt láthatóak.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...