Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Romantikus nyugalom a fővárostól alig fél órányira

2018. 12. 18. 19:20
Forrás: termalfurdo.hu
Hotelvilág
A decemberi rohanás, az egész éves hajtás után vágynak egy kis nyugalomra? Szívesen kikapcsolódnának, lazítanának egyet párjukkal vagy barátaikkal? Megszöknének egy kicsit a gyerekzsivajból? A fővárostól alig fél órányira megtalálják, amit keresnek.
Bár sokan csak félve merik kimondani, néha szükség van egy kis pihenésre a kevésbé szűk család vagy a gyerekek nélkül. Kell néhány nap, amikor csak a párunkra vagy a barátokra és magunkra koncentrálunk, míg a csemete ugyanilyen jól mulat a nagyinál vagy a haverjainál. Az is teljesen természetes, hogy ha elmegy valaki egy romantikus hétvégére, vagy pár napot relaxálni szeretne, nem akar gyereksivalkodásra ébredni, és nem szeretné, ha ugrándoznának mellette a medencében, miközben lazítana egy kicsit. Sokan óvakodva beszélnek erről, pedig teljesen hétköznapi és érthető igényekről van szó. A romantikus hétvégék, barátokkal töltendő lazító víkendek és relax napok legmegfelelőbb helyszínei a felnőttbarát hotelek. Ezek közül az egyik legszínvonalasabb várja a vendégeket a fővárostól alig fél órányira.
Romantikus nyugalom a fővárostól alig fél órányira
A Duna Relax & Event Hotel **** Budapesttől alig 50 kilométerre, a ráckevei híd lábánál található. A négycsillagos, megújult szálloda egyike azoknak a felnőttbarát hoteleknek, ahol a romantikára vágyó párok, valamint a csendes kikapcsolódást kedvelő fiatalok és idősebbek is kipihenhetik magukat. A ráckevei szálloda minden szolgáltatása a felnőttekre épül, minden apró részletéből árad a romantika.
Romantikus nyugalom a fővárostól alig fél órányira
A szerelmeseket szívhez szóló üzenet, az ágyon pedig rózsaszirmok fogadják, amelyek még jobban mutatnak a szabályozható hangulatvilágítás fényei mellett. Külön kedvezmény várja a nászútra érkezőket, akiknek gyertyafényes vacsorával, illatos virágcsokorral, selymesen olvadó belga csokoládéval és az ágyban szervírozott különleges reggelivel is kedveskedik a hotel. Persze nemcsak a fiatal szerelmesek, de akár a nyugdíjasok is megtalálják számításukat, őket is személyre szabott kedvezmények várják, akárcsak a gyerekzsivaj mentes pihenésre vágyó pedagógusokat.
Romantikus nyugalom a fővárostól alig fél órányira
A Duna Relaxban nem csupán a szobák szolgáltatásaiban, de az antik római hangulatban kialakított wellness részlegen is főszerepet kap a csend, a relaxáció és a romantika. Itt páros nyugágyakkal, speciális masszázsokkal, páros szauna programokkal várják vendégeket, akik a hotel animátorainak segítségével akár a jógát, az aquafitneszt, a mandalakészítést és számos harmonizáló programot is kipróbálhatnak. Sőt, ha valaki szeretné, akkor éjszakára akár az egész wellness részleget is kibérelheti, szabadon élvezve annak minden szolgáltatását. Ráckeve kiváló lehetőséget ígér azok számára is, akik aktív kikapcsolódásra vágynak: romantikus séta Duna parton, biciklizés a városban, hajózás a folyón csak néhány a remek kikapcsolódási lehetőség közül.
Romantikus nyugalom a fővárostól alig fél órányira
A Duna Relax & Event Hotel **** jó eséllyel pályázik „Az Év Hotele” kitüntető címre, amely díj azért is különleges, mert itt a vendégek szavazata dönt. Az RTL Klub műsorán futó Az Év Hotele produkció az ország különböző régióit járva hetente két szállodát mutatott be, melyek közül minden hónapban kikerült a „Hónap szállodája” cím nyertese, végül pedig „Az Év Hotele” közönségdíjat az a szálloda nyeri el, amelyikre összességében a legtöbb szavazat érkezik. A versenyben induló magyarországi vidéki szálláshelyeket Pataki Zita műsorvezető járta végig egy-egy pár vagy család segítségével, akiknek saját történetét is megismerjük, legyen szó akár békülésről vagy éppen lánykérésről. A pár kipróbálta, tesztelte a hotelek szolgáltatásait, értékelte a szálláshelyeket, így segítve a szavazók döntését. Az RTL Klubon és a Facebookon zajló közönségszavazás lehetővé teszi, hogy a legjobb szakértők, vagyis a vendégek válasszák ki a nyertes. A döntő 2019. januárjában lesz, a Duna Relax Hotel még versenyben van. A héten bárki szavazhat a Duna Relax & Event Hotelre ****, a szavazatot leadók között egy wellnesshétvégét is kisorsolnak az eredményhirdetés után.
Romantikus nyugalom a fővárostól alig fél órányira
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...