Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Hogyan szaunázzunk?

2007. 10. 11. 17:29
Szerző: Hradszki Róbert  Forrás: termalfurdo.hu
Wellness
Szaunázni jóval többet jelent, mint ücsörögni a szaunapadon és izzadni a forróságban. A szauna a meditáció, a testi és lelki kikapcsolódás helye, mint a szaunázás kultúrtörténetéből tudjuk már-már rituális hely. Mielőtt magunkra húznánk az ajtót a forróságban, saját egészségünkre és szaunapartnereinkre való tekintettel érdemes egy-két dologgal tisztában lennünk.

Előtte

Ha már szaunázunk fordítsunk elegendő időt rá! Sietnünk nem szabad, mert így pont lényegtől fosztanánk meg magunkat: attól, hogy megfeledkezzünk közben hétköznapi gondjainktól. Ahhoz, hogy kúraszerűen fejtse ki hatását ajánlatos legalább kéthetente szaunázni egyet.
Szaunázás előtt semmiképp ne fogyasszunk alkoholt. Teli hassal sem esik jól bemenni izzadni, hiszen az emésztés már önmagában terheli a szervezetet. Ha szaunázni szeretnénk egy jót, nagyon fontos, hogy figyeljünk a vízpótlásra már a szaunázást megelőzően. A szaunában sok vizet veszítünk, ezért nem ajánlatos eleve dehidratált állapotban belépni a forró kabinba. Jó, ha előtte le is zuhanyozunk, hogy eltávolítsuk bőrünkről a szennyeződéseket (izzadság, krém, izzadásgátlók, dezodornyomok), de utána alaposan törüljük száraszra testünket, szárazon lépjünk a szaunába! A törülközés azért fontos, mert a test felszínén levő víz akadályozná bent az izzadás megindulását. Ékszereinket ajánlatos le-/kivenni mert felforrósodva kellemetlen érzést válthatnak ki, zavaróan hathatnak relaxációnkra.

Bent a forróságban

Nincsenek szabályok arra nézvést, meddig kell bent tartózkodni a szaunafülkében. Semmiképp ne vegyünk részt egy Ki bírja tovább? versenyben. Azt is testünk állapota, illetve saját programunk szerint ajánlatos eldönteni, hány kört megyünk, vagyis hányszor ismételjük a szaunázás felhevítő-lehűtő-pihenő állomásait. Ez nem csak saját praxisunktól, teherbíró képességünktől függ, de természetesen attól is, épp mennyire forró az adott szauna. (A normál finn szauna hőmérséklete 80-90 °C körül van, de 60 °C fokos szaunákat is használunk, melyeketet sokszor aromaterápiás vagy fényszaunaként marketingelnek.) 
Az alacsonyabb padokon a hőmérséklet is alacsonyabb, így "belőhetjük", mi a legkellemesebb számunkra. Kalkuláljuk be azt is, hogy a kövekre locsolt vízből fejlődő forró gőz hatására egy-két percig sokkal melegebbnek érezzük majd a levegőt. Minél magasabb a hőfok, annál szárazabb belső levegő az ideális, hiszen különben elviselhetetlenné válna az élmény. Mivel a finn szauna magas hőfokon üzemel, alacsony páratartalma miatt száraz szaunának is nevezik
Egy nyugodt, alapos szaunázás 3-4 fordulóból áll, és pihenőkkel együtt legalább 2 órát tart. Legalábbis ez a rutinos szaunázók gyakorlata. Fürdőzéssel kombinálva ez 3-4 óra is lehet. Mindenféleképpen ajánlatos figyelembe venni a napszakot, fáradtsági szintünket, és esetlegesen a nap hátralévő részének későbbi teendőit is, hiszen egy ilyen hosszú menet alatt azért rendesen el lehet pilledni. Olyannyira, hogy utána már csak egy kis sziesztára, semmittevésre vágyunk. 
Mindenképp figyelni kell egyéni reakcióinkra, a szauna ránk gyakorolt hatásaira, ki kell tapasztalnunk, melyik napszak a legjobb számunkra. Érdekes fiziológiai jelenség, hogy egyes szaunázók, nem lefáradnak a kúrától, hanem annyira felfrissülnek, hogy még elaludni sem tudnak este. Ez persze attól is megtörténhet, hogy túl sokat ülünk a forróságban, vagy túl sokszor megyünk vissza, és ezzel megterheljük szervezetünket. A tipikus és normális reakció azonban éppen ennek ellenkezője: szaunanapon (mint ahogy a fürdőzés után is): jól fogunk aludni! Jobb ha eldobjuk az altatókat! Alvászavarban szenvedőknek ideális. 
Mindenképpen fontos megvárni, hogy elkezdődjön az izzadás, hiszen ezzel indul meg a szervezet méregtelenítése. Ezután jöhet a hidegzuhany!

Lehűtés

Amikor már túl melegnek érezzük bent a levegőt, nem érdemes tovább erőltetni, hiszen még korántsem ért véget a kúra: ekkor kell lehűteni magunkat. Korábbi cikkünkben már tárgyaltuk, milyen jótékony hatásai vannak, ha a szaunából kijőve lehűtjük testünket. A hűtés lehet hideg vízzel történő zuhanyzás vagy hidegvizes un. csobbanó medencébe való merülés, télen akár légfürdő is. Válasszuk azt, amelyik nekünk a legkellemesebb! A csobbanást megelőzően azért vegyünk egy gyors zuhanyt: mossuk le magunkról az izzadságot! Akik érzékenyebbek a hideg sokkra, nyugodtan kezdjenek 25-30 fokos vízben tusolni, majd fokozatosan engedjék magukra az egyre hidegebb vizet. Utána még mindig vehetik maguknak a bátorságot egy csobbanáshoz. Persze a csobbanó, vagy merülőmedencék vízhőmérséklete is változó, 18-tól 26 fokosig terjed. Egy csapvízzel telt medencébe nem könnyű belemenni...
Nagyobb szaunakultúrával rendelkező népeknél télen a hóban is meghemperegnek a vállalkozóbb szelleműek, de északon még a lékben fürdés is szóba jöhet. Télen legegyszerűbb kimenni a friss, hideg levegőre, melyet felmelegedett testünk ilyenkor igen jól tolerál. Ez a légfürdő. Sokkal kevésbé radikális megoldás mint a hideg fürdő, hiszen a levegő nem képes olyan mértékben leadni hőmérsékletét, mint a víz. Meglepően kellemes, frissítő érzés, próbálják ki! A finnek szauna után télen is kiülnek a kerti padra és jólesően megisznak egy sört. Mivel a test 5-10 percig simán megtartja az odabent szerzett meleget, cseppet sem fáznak közben!

Ejtőzés

Ami még feltétlenül hozzá kell tartozzon egy-egy kellemesen lefárasztó vagy éppen felfrissítő szaunához, az a pihenés! Megterhelt szervezetünknek ilyenkor szüksége van a regenerálódásra. Ezt könnyíthetjük meg neki egy kis lustálkodással, ami igen jól is esik ilyenkor. Próbálják ki! Semmi esetre se terheljük tovább szervezetünket azzal, hogy közvetlen szauna után még leúszunk pár hosszt a medencében. A sport jobb ha megelőzi az szaunázást. Lehetőleg fekve, de legalábbis feltett lábakkal ejtőzzünk egyet inkább, legalább annyi ideig, mint amennyit bent töltöttünk a forróságban. Szerintem több is jól fog esni...
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem