Aktuális akciók
Karácsonyi ajánlatokKarácsonyi ajánlatok Szilveszteri ajánlatokSzilveszteri ajánlatok Karácsonyi ajándéktippekKarácsonyi ajándéktippek Fürdőbelépő ajándékbaFürdőbelépő ajándékba További ajánlatok

Oázis Apartmanok

Mórahalom
SZÉP kártya elfogadó helySZÉP kártya (OTP, K&H, MKB)
Árak és információk

Bemutatkozás

A mórahalmi Oázis Apartmanok Szegedtől 20 km-re, Csongrád megye egyetlen és méltán népszerű gyógyhelyén található.

A szálláshely 350 méterre fekszik a 2016-ban Az Év Feltörekvő Fürdője címet elnyert Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőtől, ahol 21 medence, 11 szauna, beltéri és kültéri csúszdák, gyermekfürdő és szaunavilág, valamint számos felejthetetlen élmény várja a vendégeket. A közelben található élelmiszerbolt, pékség, étterem, posta, bank, ajándékbolt és templom. 
A 6 db különböző adottságú apartman más-más igényeket elégít ki, de közös bennük a jól felszerelt, önellátásra alkalmas konyha/konyhasarok (mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, hűtőszekrény), a LED TV, igényes, zuhanyzós fürdőszoba és az ingyenes Wi-Fi használat. A szálláshelyen fürdőköntös bérlésére is lehetőség van és igény szerint babaágyat is biztosítanak.

Programok, látnivalók

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő az év 364 napján várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. A létesítmény több fedett és szabadtéri gyógymedencéjében (35-39 °C) valóban megmártózhat az egészségben. Az Erzsébet gyógyvíz és az Árpád gyógyvíz egyaránt alkalmasak kopásos és gyulladásos ízületi, illetve gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati megbetegedések kezelésére.

A belvárostól 5 km-re lévő bivalyrezervátum kellemes kirándulóhely, ahol házi bivalyokat és a Nagyszéksós-tó páratlan madárvilágát is megcsodálhatjuk egy hangulatos kilátóról. A Mini Hungary Park betekintést enged Nagy-Magyarország egyedülálló építészeti csodáiba, kicsiben körbejárhatjuk hazánk híres nevezetességeit. A Futó-Dobó Lovasközpont nem csak lovaglási lehetőséget biztosít, de nyáron sok színházi előadásnak is otthont ad. A gyalogtúrákon kívül felfedezhetjük a környéket TUK-TUK városnéző kisvonaton, kerékpáron (bérelhető a városban), segway-en (előre egyeztetetten), vagy a bátrabbak quadon is. A közeli Szeged városa kulturális és szórakozási lehetőségek egész tárházát ajánlja a vendégeknek.
Szállásárak