Bazi nagy görög fürdő, avagy így fürdött a világjáró Odüsszeusz
Meglepő, de már a görög olimpiák hősei és a spártai harcosok sem hagyták volna ki semmi pénzért a jól megérdemelt pihentető fürdőt. Ismerkedjünk meg a görög fürdőkultúrával, és barátkozzunk ezekkel kifejezésekkel: mosdókemence, kenőszoba.
Görög földön a fürdőzés mindig is a tisztálkodás és kikapcsolódás része volt, sokszor a görögök körében népszerű sporttevékenység fontos velejárója. Már a homéroszi eposzok is bővelkednek olyan leírásokban, amelyek arról számolnak be, hogyan tisztelik meg a harctól vagy hosszú utazástól fáradt férfiút illatos fürdővel, sőt Odüsszeuszt saját elbeszélése szerint a boszorkány Kirké is fürdővel kényeztette.
Hügieia és Aszklepiosz
Görög emlékek – legyenek azok akár fürdőkről szóló emlékek - nem léteznek isteni legendák nélkül. A görög istenek között Hügieia volt az egészség istennője. Neve a higiénia fogalmával azonosult és évezredek óta sem merült feledésbe. Apja a kígyós jogart viselő Aszklepiosz, a gyógyítás istene, akinek szentéjei gyógyforrások környékén épültek. Eredetileg ezeket nevezték Thermáknak, amely elnevezés a thermosz = meleg jelentésű görög szóból ered és a meleg vizű forrásokra utal. A görög orvoslás gyakran alkalmazta a megmártózást a szent forrás vízében és csak ezek után kezdődött meg a szentélyben a gyógyítás. A Kr. e. 5. századtól már görög földön nagyon sok fürdőház működött medencével, ülőfürdővel és izzasztókamrával, majd divatba jöttek és elterjedtek a gyógyító központok is. Gyúrószoba, orvosi helyiség, könyvtárszobák, latrinák egészítették ki a thermát alkotó épületegyüttest, amelynek legtöbbször a sportlétesítmények és stadionok közelébe épültek.
Álomgyógyítás Epidauroszban
Az Aszklepiosz kultusznak igen erős alapja volt, az ókori világ leghíresebb gyógyító helye volt az Epidauroszban. Ez egy nagy hálóteremből állt, ahová a gyógyulni vágyók eljöttek, hogy egy éjszakát eltöltsenek a szent helyen. Álmukban tanácsot kaptak Aszklepiosztól, egészségük érdekében. A gyógyításhoz nem csak az álomfejtést, hanem a közelben lévő ásványvíz forrás gyógyvizét is előszeretettel használták. A szentély virágzott, rengeteg beteg érkezett a városba, melyet hamarosan bővíteni kellett, hogy ki tudja elégíteni az egyre növekvő igényeket.
Sportolás után kötelező volt a fürdőzés
A régészek szép számmal találtak a Kr. e. II. évezredből származó agyag- és kőkádakat Kréta szigetén és Dél-Görögországban. E szerint léteztek a mai kádakhoz hasonló, körülbelül 160 cm hosszú, külső falukon festményekkel díszített fürdőkádak, de voltak henger alakú talapzatra emelt mosdókemencék, sőt lábakra állított mosdóvályúk is. A Kr. előtti VI. században, a városállamokban már gyakoriak voltak a közfürdők, sőt a lakásokon belüli fürdőszobák is. A szegényebbek fürdője egy oszlopon nyugvó ovális medence volt és egy rabszolga locsolta a fürdőzőket. A fürdőhöz kenőszoba csatlakozott, ahol a vendéget olajjal és illatszerekkel dörzsölték.
Wellness görögül
A görögök alkalmi szaunákat is használtak felfrissülés véget, de ezt a szokást a szkíták is ismerték. Hérodotosz a Kr. e. 5. században az utóbbiakról írta: „ A szkíták nemezsátor alatt átforrósítanak köveket, kendermagokat szórnak rájuk, s ezek az odahintett magok pörkölődés közben annyi gőzt árasztanak, hogy bármelyik hellén gőzfürdőt felülmúlnák. A szkíták pedig, miközben élvezik a gőzt, kurjantanak. Az asszonyok viszont cédrus- és tömjén fadarabokat zúznak szét az érdes felületű köveken, vizet öntenek rá, péppé gyúrják, és bekenik vele egész testüket és arcukat. Ettől aztán tetőtől talpig kellemes illatot árasztanak, s ha másnap leszedik a pépet, bőrük tiszta lesz, és csak úgy ragyog.” A görögök egy kis helyiségben, bronzedényekben izzítottak faszenet a levegő felforrósítása érdekében. Spártában különösen kedvelték az izzasztófürdőt és a különféle hőmérsékletű zuhanyokat.
