Képzeljen el egy kabinokkal és szekrényekkel felszerelt, téglalap alakú, vízen úszó faépítményt, amiben rengetegen fürödnek. A medence maga a Duna, a fürdőzők pedig először a 19. században a katonai parancsnokság úszói, majd a Mayer György által 1829-ben megnyitott polgári fürdő strandolói.
Később, 1840-ben újabb három uszoda nyílt a Dunán: Kammermayer Antal uszodája, a Nemzeti Uszoda, és a Depini testvérek úszó strandja a görögkeleti templom előtt. Persze a Nemzeti Uszoda volt a legsikeresebb, nem véletlen, hogy egészen 1922-ig üzemelt. Amellett, hogy úszóversenyeket és vízi bemutatókat is szerveztek, Adam Clark bevezetett egy biztonsági újítást is, aminek segítségével nagyjából két perc alatt ki tudták emelni a vízből az egész uszodát tartó kosárszerkezetet.
A magántulajdonban lévő uszodák után sorra nyíltak az ingyenes strandfürdők: a Szent Gellért rakparton, Óbudán a Nagyszombat utcánál, a pesti Dráva utcánál és Kelenföldön a Kopaszi gátnál. Így 1936 nyarán az ingyenes Duna-fürdők együttesen már több mint 100 000 vendéget fogadtak.
Egészen a II. világháborúig bírta a Parlament alatt nyílt uszoda, de a történelem végül ezt is elmosta. Az ötvenes években újra akarták nyitni az úszó strandokat, azonban fertőzésveszélyre és fahiányra hivatkozva elvetették az ötletet.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...
