2026 nyarára készül el a tervek szerint az a csúszdapark nyáron, amely a kisebb gyerekekkel érkező családokat célozza elsősorban. A csúszdákon nem lesz magasságkorlátozás.
Aki fürdőzzött már téli estén valamelyik szabadtéri termálmedencében és látta a felszálló párán keresztül a csillagokat, az sosem fogja a csodás képet elfelejteni. De nemcsak a szemnek élmény a hideg napokon a meleg vízben ejtőzni.
Királyok, herceg, grófok és előkelő társaságuk fürdőhelyeit vettük számba a tengertől a hegyvidékig, jéghidegtől a forró termálvízig. Itt romantikázott Ferenc József és Sissy, de III. Napóleon is megadta a módját.
Ha nehezen indult az év és messze még a nyári vakáció, akkor épp itt az ideje egy kis pihenésnek, wellness hétvégének, pár napos kikapcsolódásnak. Összeállításunkkal szeretnénk ötleteket adni, hová érdemes ellátogatni. Kifejezetten olyan úticélokat gyűjtöttünk össze, ahol kedvezmények, akciók és remek ajánlatok várják a látogatókat.
Februárra, márciusra kimerülnek a test vitamin raktárai, a szürke és hűvös idő rányomja bélyegét a hangulatunkra. Ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy pihenjünk, feltöltődjünk és kényeztessük kicsit a tél által megviselt testet és lelket. Hová érdemes menni, ha kényelemre és vizes élményekre vágyunk?
Összeállításunkból kiderül, hol milyen akciókkal, kedvezményekkel és ajánlatokkal várják a kikapcsolódásra vágyó vendégeket kedvenc helyeinken..
Bár a többség a nyarat tekinti a fürdők szezonjának, a termálvíz szerelmesei tudják, hogy a fedett medence megléte garantálja, hogy egész évben élvezhető legyen a meleg víz gyógyító, testet és lelket ápoló hatása. Hazánk nemcsak forrásokban, hanem egész évben látogatható fedett fürdők kínálatában is gazdag, nézzük milyen előnyöket és lehetőségeket kínálnak.
Már a medencéket töltik és az utolsó simításokat végzik Siófokon, hogy még a tavasszal vendégeket fogadhasson a 2006-ban nyitott és most felújított létesítmény. A három éve balesetveszély miatt bezárt Galerius 1,8 milliárd forintból újul meg. A turisztikai fejlesztés célja, hogy a rövid balatoni szezon után is vizes élmények várják a térségbe érkezőket.
Bőrbetegségek, bőrgyulladások kialakulhatnak baktériumok, vírusok, gombák, étel vagy vegyszer allergiák, valamint az immunrendszer zavara miatt is. Pikkelysömör, ekcéma, rosacea: lássuk, mely gyógyfürdők gyógyvize segíthet rajtuk!
Mi a meditáció? Miért érdemes elkezdeni? Ha még ne tette, ideje kipróbálnia a meditációt, világszerte több millióan esküsznek rá.