Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Fürdőkúra anno: a Szent Lukács fürdő - régi fotókkal!

2014. 07. 11. 16:32
Szerző: Hradszki Róbert  Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőtörténet
Az 1800-as évek végén újjávarázsolt Lukács Gyógyfürdő vadonatúj gyógyszállójával a akkoriban Budapest legmodernebb és legnépszerűbb fürdője volt, ahová még külföldről is érkeztek a gyógyulni vágyók. A fürdő zenepavilonjában 12 fős cigányzenekar játszotta a legújabb nótákat, miközben a Dunára nyíló angolparkban hajadon lányok sétáltak összefogódzva. Valahol itt kezdődött a budapesti fürdőélet, és fürdőkultúra virágkora. De hol kezdődött a Szent Lukács Fürdőé?
Írásos nyoma van, hogy a mai József hegy lábánál fakadó meleg vízű forrásokat már a rómaiak is ismerték. Ezen a helyen jött létre később, honfoglalásunk idején a Felhévíz nevű települést. (Vö. Alhévíz, Budától délre: a mai Gellért fürdő helyén)
A XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le ezen a meleg vízű források mellett, és kolostoraik mellé természetesen fürdőt építettek. Az ilyen természet adta gyógyhelyeket szívesen használták ki ispotályok létesítésére. A középkori betegápoló helyek, mai szóhasználattal élve kórházak ugyanis az orvostudomány előtti korban a természetes gyógytényezőket igyekeztek kihasználni, és a fűben-fában orvosság nép tapasztalatán alapultak.
Később, a török korban tovább működött itt a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben nagyobb hasznát vették. Vízét a városfalon belülre vezették, és egy újonnan épült fürdőjükben, a Kakas kapu fürdőben élvezték. Ezt ma Király fürdőként ismerjük, és ma is megcsodálható. A Lukács helyén állt középkori malomnak viszont már csak az alapjaira csodálkozhatunk rá. A fürdő legrégebbi részén, a termálon emléktáblán is olvashatunk róla.
Buda visszafoglalása után - ahogy a többi fürdő is -: kincstári tulajdonba került. Nem sokkal halála előtt, 1884-ben Hirschler-Palotai Fülöp vásárolta meg, hogy ott nemzetközi hírű vízgyógyintézetet és szállodát építsen. A fürdőt részvénytársasággá alakították, majd Palotai fia, Rezső irányításával felépítették a gyógyszállót, az iszapfürdőt, a népgyógyfürdőt, a modern népgyógyászati osztályt, és korszerűsítették az uszodákat. Ekkor vezették be a Szent Lukács fürdő elnevezést is.
A XX. század elején már a világ minden tájáról érkeztek a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán. Ezeket ma is láthatjuk. A Lukács a Gellért húszas, harmincas évekbeli felfutásáig a főváros legfontosabb vízgyógyintézete volt. Szerepét a mai napig megőrizte, hiszen - bár a gyógyszálló ma már nincs meg -, 1979-ben itt jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg, az első nappali kórház.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...