Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Legendák víz felett és víz alatt

2017. 03. 22. 19:40
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőtörténet
Elsüllyedt világ, folyó a túlvilág felé, a mátrai vízfakasztás, szent folyók. Legendák sora kötődik a vízhez, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Március 22-e 1992 óta a víz világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmünket a vízkészlet megóvására, a környezetvédelemre, a víz tiszteletére. Már őseink is tisztában voltak vele, hogy víz nélkül nincs élet, de azt is tudták, a természet eme kincse világot elsöprő katasztrófákat is okozhat, ha nem bánnak vele óvatosan. Nem véletlen, hogy számos legenda kötődik a vízhez.

Amikor a víz az úr

A vízhez kötődő legismertebb történeteket a Biblia örökítette meg. Ilyen például Jézus első csodatétele, amikor is a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, Mózes pedig a tengert választotta ketté, hogy a zsidók kivonulhassanak Egyiptomból. A világ egyik legismertebb legendája a Bibliából ismert özönvíz története is, amikor az Úristen negyven napig tartó esőzéssel bünteti az embereket, hogy eltörölje őket a föld színéről. Egyetlen ember kap lehetőséget, hogy maga és családja életét mentse: Noé, aki végül a bárkájára hívott állatokkal együtt túléli az özönvizet. A történet szerint az özönvízzel pusztulás járt, de egyben újjászületést is hozott a túlélők számára a világon. Egyébként a sumérok Gilgames-eposzában is olvashatunk egy hasonló özönvíz történetet, de a tengerentúli népek legendái között is találunk olyat, melynek sztorijában víz árasztotta el a világot.

Elsüllyedt világ

Az olyan legendák is ide kapcsolódnak, amelyek a tenger alá süllyedt, egykor virágzó kultúráról, Atlantiszról szólnak. Platón (Kr. e. 427– Kr. e. 347) Timaiosz és Kritiász című írásaiban tesz említést egy olyan szigetről, amelyet Atlantisznak hívnak. A sziget fejlett volt, kiépített politikai rendszerrel és jól működő gazdasággal, csillogó palotákkal, jóléttel és gazdagsággal. Amikor aztán az atlantisziak egyre kevésbé kezdték tisztelni isteneiket, és egyre jobban a pénzt és az aranyat imádták, az istenek megbüntették őket; földrengéssel sújtották a szigetet, a tengerbe temetve mindent, amit a hátán hordozott. Platón, a nagy görög gondolkodó hatalmas port kavart egy mesés gazdagságú, fejlett, hatalmas királyságról szóló történetével, melynek nyomait ma is keresik a kutatók, bár soha senki nem bizonyította be, hogy valóban létezett.

Megmártózás a szent folyóban

Az emberek nagyon sokszor tulajdonítanak varázserőt természetes vizeknek, folyóknak, tavaknak, tengereknek. A legismertebb talán indiai Gangeszhez kötődő hiedelem, ez a hinduk legszentebb vize. A Ganges szerintük Ganga, a megtisztulás istennőjének megtestesítője, melynek akár egyetlen cseppje is képes a hívő zarándokok lelkét földi bűneiktől megtisztítani. Ezért évente milliók zarándokolnak a folyóhoz, abban reménykedve, hogy ha isznak a vizéből és elmerülnek benne, megszabadulnak bűneiktől, s gyógyulást is nyernek.
Legendák víz felett és víz alatt

Folyó a túlvilág felé

Nagyon sokszor a földöntúli világ, az élet és halál közötti határvonal is valamilyen vízzel kapcsolatos jelenség formájában jelent meg az emberek fejében. Így például a görög mitológiából elhíresült vízfolyam a Styx, az alvilág folyója. Az ókori görögök azt vallották: a víz az a közeg, amely méltó arra, hogy a természetfeletti erőkkel érintkezzen, így a görög mítosz szerint víz választotta el az élők világát a halottakétól. Történetük szerint Kharón, az alvilági révész szállította a holt lelkeket a túlvilágra egy csónakon. A révész szolgálataiért fizetni kellett, s aki ezt elmulasztotta, az örök bolyongásra ítéltetett. A fizetség egy érme volt, amit a halott nyelve alá (más források szerint a szemükre) helyeztek.

A mátrai vízfakasztás

Nekünk, magyaroknak is vannak saját, vízhez kötődő legendáink, ilyen például Szent László vízfakasztása is, amely az egész Kárpát-medence területén jól ismert. A legenda szerint Szent László király a vitézeivel a hegyen menetelt. A Nap forrón sütött le a földre. A fák levelei elfonnyadtak, a fű kiégett és nem volt víz se közel, se távol. László király vitézei majd meghaltak a szomjúságtól. A király, látva vitézei szenvedését, az  ég felé emelte szemeit. Imára kulcsolta össze kezét, s halkan imádkozott. A vitézek is letérdeltek, ők is imádkoztak. László király odament egy közeli sziklához, s megérintette a kardjával. Ebben a pillanatban a szikla oldalából kristálytiszta forrás buggyant ki. Állítólag ez a mai is jól ismert, Mátraházától nem messze csordogáló Szent László forrás, a Központi-Mátra egyik legismertebb, legjobb minőségű vize.
Borítókép: Szent László király vizet fakaszt (Steffek Albin, 1934); A kép forrása: Palkó Julián OFM - Orbán Márk OFM: Mátraverebély Szentkút Kegyhely és Bazilika.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...