Ma akár gondolák is járhatnának a nagykörúton
Nem sok hiányzott hozzá, hogy ma kisebb hajók, vagy éppen - mint Velencében - gondolák közlekedjenek a főváros egyik legforgalmasabb szakaszán. Az meg hogy lehet?
A mai nagykörút vonalában húzódott az 1800-as évek közepéig az úgynevezett Rákos-árok, melyben a Duna vize csörgedezett. Ez a történelem során csapadékelvezetőként, szennyvízárokként és Pest fontos védvonalaként szolgált. Ha pontosabban szeretnénk meghatározni, hol is húzódott az eltűnt Duna-ág, elmondhatjuk, hogy valamivel a Margit híd felett indult, majd a mai Jókai utca nyomvonalát követte. A mai Csengery utcát sem véletlenül hívták 1864-ig Rákosárok utcának, innen a Rákóczi tér felé haladt és a Boráros tér táján tért vissza a fő mederbe.
A Blaha Lujza téren a középkorban még révátkelőhely volt, vagyis mindig is fontos közlekedési csomópont volt. Ezen, vagyis az árkon kívül már nemigen érvényesültek a város törvényei, rendszabályai. Még a XIX. század elején sem igen merészkedtek ezen kívülre a zsandárok, noha a sok kis csárdában lett volna dolguk a Pestre érkezett, verekedős parasztgyerekeket megfékezni.
Ez volt Pest szennyvízcsatornája is egyben, mely több járvány kitöréséért is felelős. Ahogy azért is, hogy az 1838-as pesti árvíz olyan hatalmas pusztítást végzett. Ezen a csatornán ugyanis akadálytalanul érte el a jeges ár a mainál jóval alacsonyabban fekvő területet. A pesti belváros több régi házfalán is láthatunk vízállásokat, melyek megmutatják, anno meddig emelkedett a Duna a Csepel-szigetnél keletkezett jégtorlasz miatt. A Rákóczi úton álló szent Rókus kápolna, és Ferencesek temploma is tanúskodik erről.
A kis kápolna egyúttal azt is megmutatja, mennyivel mélyebben húzódott a korabeli talajszint. Ez segítette elő, hogy az árvíz a 2 méter magasságot is elérje. A Ferencvárosban pedig még e főlé is emelkedett.
Ez a katasztrófa pecsételte meg végleg a Rákos-árok sorsát, az árvíz utáni évek rendelkezése szerint ugyanis szekér nem hajthatott be úgy a városba, hogy ne hozott volna földet magával. Hogy a katasztrófa ne ismétlődhessen meg a mai pesti belváros szintjét ugyanis ezután áldozatos munkával feltöltötték. Ezt az 1838 előtt épült, mélyebben fekvő régi épületeken kívül jól mutatja a körút Nyugati pályaudvar és Margit-híd közti szakasza is, mely ma a híd felé emelkedik. Pedig 1838-ban még a pályaudvar volt itt a legmagasabban fekvő pont, mely az árvíz idején is szárazulat maradt.
Ezen a hajdani Duna-ágon épülhetett volna ki egy hajózható csatorna-rendszer, mely a Néva-parti Szentpétervárhoz, Amszterdamhoz, vagy éppen Velencéhez tenné hasonlatossá mai fővárosunkat. Ám az amúgy komolyan megfogalmazódott tervekkel némileg elkéstek. Reitter Ferenc, a fővárosi Közmunkatanács első elnöke 1868-ban ugyan kész terveket készített Pesti Dunacsatorna-társaságnak, ám a Rákos árok új funkcióban való életre keltésére pénz hiányában már nem került sor. Így gondolák helyett ma a négyeshatos jár az 1896-ra megépült nagykörúton.
Teo Wassermann
