Aktuális akciók
Őszi akciókŐszi akciók

Gyermekfürdő Születésnap Mórahalmon 2021

Mórahalom 2021. október 31.
HelySzent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő


Gyermekfürdő Születésnap Mórahalmon
A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő októberben ünnepli a Fedett Gyermekfürdő születésnapját, a szauna felöntések és a gyermekprogramok mellett értékes nyereményekre is számíthatunk!
A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 2016-ban, Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában húzta be az első helyet, 2018-ban pedig az Év Fürdője lett. A mórahalmi fürdőben négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, szaunaparkjában 14 kabin várja a vendégeket. 

A 2010 októberében átadott fedett gyermekfürdőnek köszönhetően az intézmény egy igazi családi fürdővé vált.  A speciálisan gyermekek számára tervezett, több mint háromezer négyzetméteres élményfürdő egyik fő eleme a többszintű kalandmedence, és az élményelemek teljes tárháza – sodrófolyosó, vízesés fal, pezsgőpadok, dögönyözők, buzgárok – megtalálható benne.

A gyermekfürdőt a két beltéri csúszda teszi igazán izgalmassá, amelyből az egyik kilép az épületből, majd újra visszakanyarodik a vízbe csobbanás előtt. Az anakonda csúszdán a bátrabbak 11 méter magasból indulhatnak és 103 méter hosszúságban csúszhatnak. A kisebb csúszda 9 méterről indul és 76 méter hosszú. A legkisebbeket a 148 centiméteres elefánt csúszda és beépített állatfigurák várják.
 

A legjobb elérhető szállások Mórahalmon

Kattintson ide és nézze meg, hol mennyiért lehet megszállni...Megnézem
2021. évi program még nem ismert



Több információ a programról

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...
Mórahalom
Látnivalók