Mórahalmi Pálinkaverseny és Tepertőfesztivál
Mórahalom

Idén is várják Mórahalmon a pálinka és a tepertő kedvelőit. A kóstolókat vásár és jó hangulat színesíti.
Lehetőség lesz egy interaktív látványfőzés megtekintésére, de meg lehet tanulni a pálinkakóstolás művészetét is a rendezvényen. A gyerekek sem maradnak ki a jóból: kézműves foglalkozáson és színházi előadáson vehetnek részt.
Lehet-e hatásosabb kombináció a hideg ellen, mint a meleg víz, pálinka és friss tepertő? Egy remek gasztrokaland veszi kezdetét, a megízlelt pálinkákra, párlatokra, valamint frissen kisült, ropogós, néhol egészen omlós tepertőkre szavazni is lehet.
Aki másfajta szórakozásra vágyik, nézze meg a fellépő együttesek műsorát, vagy tegyen egy sétát a kézművesvásárban, ahol egy-két igazán egyedi emléket szerezhet be a Homokhátságról. A gyermekkel érkezőket kézműves sarok és kicsiknek szóló előadások várják, a hangulatot este koncert forrósítja fel.
A program időpontja a termalfurdo.hu rendelkezésére álló információk alapján hivatalosan még nincs kitűzve. A korábbi években az alábbi dátum környékén került megrendezésre a(z) Mórahalmi Pálinkaverseny és Tepertőfesztivál : november 21.
Mivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
2023. évi program még nem ismertMivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
Több információ a programról
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...