Aktuális akciók
Évindító akciókÉvindító akciók

Szaunázók hétvégéje Bükfürdőn

Bükfürdő
HelyBükfürdő Thermal & Spa


Szaunázók hétvégéje Bükfürdőn
A Magyar Fürdőszövetség október elején rendezi meg a Szaunázók hétvégéjét. Ebből az alkalomból a Bükfürdő Thermal & Spa egyedülálló szauna programsorozattal készül a szauna szerelmeseinek, ahol a látogatók kedvükre válogathatnak a napi több alkalommal megrendezett szaunaprogramok közül.
A hagyományteremtő céllal alapított eseményen a szaunázás jótékony hatásaira, egészségmegőrző, prevenciós célú alkalmazására kívánják felhívni a figyelmet, azzal a nem titkolt céllal, hogy növeljék a szaunakultúra iránt érdeklődők számát.

A hétvége során a csatlakozó fürdők szabadon szervezhetnek a szaunázáshoz kapcsolódó programokat, illetve különleges, szaunamester által vezetett felöntéseket.

Központilag pedig október 2-án 16:00 órakor a csatlakozó szaunákban ugyanaz a tematikus szauna felöntés – Hivatalos Szezonnyitó Szaunaprogram – fog megvalósulni az ország több településén.

A program időpontja a termalfurdo.hu rendelkezésére álló információk alapján hivatalosan még nincs kitűzve. A korábbi években az alábbi dátum környékén került megrendezésre a(z) Szaunázók hétvégéje Bükfürdőn: szeptember 29.
Mivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
2023. évi program még nem ismert



Több információ a programról

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...
Bükfürdő
Látnivalók