Hét étel, amelyet muszáj megkóstolni a fürdővárosok környékén

A dödöllét sokan, sokféleképpen készítik az országban, de azt mondják, hogy amit Zala megyében készítenek, az az igazi. Nagyon laktató és semmiképp sem kalóriaszegény étel, amelyet régen a szegények eledeleként tartották számon. Szinte mindennap fogyasztották, olcsó alapanyagai minden háztartásban ott voltak. A dödölle krumpliból és búzalisztből gyúrt masszából készült. A gombócokat zsírban pirított hagymával és tejfölözve tálalják. Zalában sok helyen a dödölle mellett krumpligánicának is hívják, mert régebben kukoricából készítették.

A dödöllénél eggyel gazdagabb étel a „keleti végeken” készülő slambuc, amely egy tésztából és krumpliból készülő, szalonnával ízesített pásztorétel. Hajdú-bihari tájjellegű étel, valószínűleg a Hortobágyon készíthették először. Ha Debrecenben, vagy Hajdúszoboszlón fürdőzünk, mindenképp keressünk egy helyi ételeket kínáló éttermet, ahol kipróbálhatjuk az autentikusan bográcsban készülő eledelt. A slambuc többféleképpen is készíthető, általában apróra vágott szalonnát használnak, zsiradékban lebbencstésztát pirítanak, hagymát és paprikát fonnyasztanak, pirospaprikát, majd burgonyát tesznek hozzá és vízben összefőzik. Később teszik hozzá a tésztát és a paradicsomot, de kolbásszal is gazdagítható. Tálalás előtt tepertővel szórják meg.

Nem sok régió van az országban, ahol olyan különleges halat kínálnak, mint a Bükkben, Lillafüred mellet. Ha Miskolctapolcán fürdőzünk, mindenképpen iktassuk be a lillafüredi pisztrángtelep és a hozzá tartozó pisztrángsütöde felkeresését, de a hely olyan jó, hogy akár Egerből is megér egy kisebb kirándulást. Az ómassai útról megközelíthető pisztrángtelep nevezetessége, hogy természetes körülmények között, szabadban álló medencékben tenyésztik az őshonos, nemes pisztrángot. A telep sütödéjében a vendégek által kiválasztott halat kívánságra helyben meg is sütik, de füstölt pisztráng is rendelhető. Aki egyszer kipróbálta a hangulatos, erdei teraszon elfogyasztott friss sült halat, biztosan sokszor visszatér még ide.

A töltött káposzta vagy alföldi nevén „szárma” vagy Erdélyben „takart” a magyar konyha egyik jellegzetes téli étele.  Különféle változatai ismertek a török, az orosz és egyes ázsiai konyhákban is. A balkáni népek törököktől átvett alapétele zsenge szőlőlevélből készül. Létezik böjtös változata is, amikor a káposztát hús helyett gombával vagy kásával töltik meg; a kása lehet kukorica, árpa vagy köles is. Az étel első magyar leírása 1695-ben, a Tótfalusi-szakácskönyvben jelent meg, legtöbben a szabolcsi változatot részesítik előnyben, így Nyíregyháza környékén fürdőzve mindenképpen rendeljünk egy adaggal. Egyszerre nagyobb mennyiséget szoktak készíteni belőle, mert több napon át fogyasztható, sőt közben nő az élvezeti értéke.

A Harkányi Gyógy- és Termálfürdőben járva sokan tesznek kisebb kirándulást Horvátország felé is. Ha a jellegzetes horvát ételekre, a jó kis sültekre és salátákra várunk, nem kell utaznunk, több harkányi étterem is kínál nagyon finom, hagyományos horvát ételeket. A csevapcsicsa a horvátok büszkesége, a jó esetben háromféle húsból, disznóból, marhából és bárányból készített, szivarra emlékeztető húsokat leggyakrabban nyers hagymával és ajvárral kínálják, ami egy paprikából, padlizsánból és fokhagymából készített fűszeres krém. A pljeskavica szerb eredetű étel, de az egész régióban, így Horvátországban is igen kedvelt. A mi fasírtunkhoz hasonló formájú pogácsát szintén többféle hús felhasználásával készítik, ami általában marhahús, bárány- és sertéshús. Sült vagy tört krumplival kínálják, de gyakorta tálalják pitában. Ehhez a húshoz is jól illik az ajvár és a kaymak, ami a tejfölhöz hasonlatos krém.

Régi vita a magyarok között, hogy a szegedi vagy a bajai halászlé finomabb. Mindkét hallének megvannak a maga sajátosságai és hagyományai. A Tisza- és a Duna-parti település életében is meghatározó szerepet játszottak folyók, és azok élővilága folyamatos megélhetést biztosított a lakosoknak. Szegeden vagy Szolnokon járva, a helyi fürdők kényelmét élvezve semmiképp ne hagyjuk ki a tiszai halászlé élményét sem. A klasszikus tiszai hallé a fehérhúsú halakból, a ponty fejéből, farkából és hagymából készülő alaplé készítésével kezdődik, majd a passzírozás után a felöntött alaplébe kerül a só, a piros paprika, s a pontyszeletek.  A Tiszai halászlé, amellett, hogy jellegzetes étele a Tisza-mentének, maga a továbbélő halászhagyomány. Az alapanyagok tekintetében szigorúan őrzi az ősi halászkultúrát, ugyanakkor a természetes ízfokozónak tekinthető alaplé használatával mindenki számára élvezetes étel.

Nagyon sokan, ha a Dunakanyar környékén járnak, szívesen tesznek egy kis kerülőt Szlovákia felé a sör és a knédli kedvéért. A knédlit legtöbbször a Duna innenső partján, Esztergomban vagy Komáromban is remekül készítik, de ha valaki autentikus ízekre vágyik, érdemes átsétálnia a Mária Valéria hídon. A knédli tésztája nem is sokban különbözik a kenyértésztától. Lágyságát az adja, attól lesz kéreg nélküli a kenyér, hogy nem sütőben, hanem gőzben nő nagyra, lesz levegős, könnyed. A knédlit egyes források szerint már a 19. század közepétől készítették és népszerűsége azóta is töretlen. Legtöbbször sült, omlós disznóhús és párolt káposzta társaságában láthatjuk a szlovák és a cseh éttermekben. A puha knédli tésztája nagyon jól magába szívja a szaftot, mártást, így sültekhez, vadasan készült húsokhoz, pecsenyékhez, pörköltekhez, illetve magában, szósszal kínálják, és természetesen többféle változata ismert. A legkedveltebb a zsemlés knédli, ami a zsemlegombóchoz hasonlít, csak kelt tésztából készül, és tésztájához apró kockákra vágott, pirított zsemlekockát adnak.