Miért fontos az elektromos hulladék újrahasznosítása? Add le te is a nem használt mobiltelefonod!
A tél igazi főszezonnak számít a mobilvásárlásban – sokan karácsonyra lepték meg szeretteiket vagy önmagukat új készülékkel. Kevesen gondolnak ugyanakkor arra, mi legyen a korábbi telefonnal. Pedig nemcsak a környezetünknek, de akár saját magunknak is jót tehetünk, ha gondoskodunk róla, hogy megfelelő helyre kerüljön a régi mobil.
Mi az az elektronikai hulladék?
Régi mobilunk – illetve mobiljaink, hiszen nem ritka, hogy valakinél több, már nem használt telefon is porosodik a fiókban – elektronikai hulladéknak számít.
Az elektronikai hulladék olyan elavult elektronikus termék, amelyet tulajdonosa már nem használ, és eladása nem oldható meg kifizetődő módon – függetlenül attól, hogy működésképtelen vagy működő, de már elavult készülékről van szó.
Miért fontos, hogy ne a szemetesbe dobjuk?
Alapvetően két ok miatt nem jó ötlet a mobilt és más elektromos hulladékot a szemetesbe dobni (azon túl, hogy egyébként tilos is). Egyrészt a környezetre veszélyes anyagokat tartalmaz, másrészt pedig a benne lévő anyagok egy része még újrafelhasználható.
Így tehát ha megfelelő helyre jutattjuk el régi mobilunkat, kétszeresen is védjük bolygónkat: kevesebb káros anyag kerül a környezetbe a kommunális hulladéklerakóból, és kevesebb nyersanyagot kell kibányászni.
Milyen veszélyes anyagok találhatóak a készülékekben…
Néhány jellemző anyag, amelyek különösen károsak lehetnek a környezetre. Fontos megjegyezni, hogy ezek az anyagok nem ártalmasak mindaddig amíg a készülékben vannak és nem jutnak ki a környezetbe.
Báriumvegyületek
A báriumvegyületek erősen mérgező anyagok: a szervezetbe jutva hamar felszívódnak, és izomsejtméregként izomgyengeséget, valamint izombénulást okoznak (ez utóbbit baritózisnak is nevezik). Egyéb tünetei: rossz közérzet, hányás, hasfájás.
Berillium
A berillium pora izomsorvadást okozhat, emellett szív- és májkárosító, valamint rákkeltő hatása is van.
Higany
A higany közismerten mérgező az emberek számára, de azt kevesebben tudják, hogy a növényzetre is rendkívül káros hatású, ugyanis már kis koncentrációban is gátolja a fotoszintézist.
Kadmium
A kadmium pora és gőze rákot, valamint akár halálos kimenetelű csontelváltozásokat idézhet elő.
Ólom
Az ólom fiatal korban hátráltatja a szellemi fejlődést, emellett vesekárosító hatása is van,
PBDE
A műanyagok égésének meggátlására alkalmazott PBDE vegyület a hormonrendszerre is hatással van, emellett rákkeltő és az idegrendszert is károsítja.
… és milyen újrahasznosítható anyagokat tartalmaznak?
Hogy csak a legértékesebbeket említsük, a mobilokban arany, ezüst, réz és vas is található – ezek a fémek megfelelő eszközökkel, berendezésekkel kinyerhetők a régi készülékekből.
A jól ismert fémek mellett ritka anyagok is előfordulnak a telefonokban. Az egyik legtöbbször használt ritka fém az akkumulátorokban található lítium, de nagyon sok mobilban van koltán is, melyet sokszor nehéz körülmények között bányásznak.
Miért éri meg leadni újrahasznosításra a régi mobiltelefonod?
Bár – mint az az eddigiekből is kitűnik – mindannyiunk érdeke, hogy a régi telefonok ne a szemetesbe, hanem hozzáértő újrahasznosítókhoz kerüljenek, anyagilag is jól járhatunk, ha elhatározzuk, hogy megszabadulunk otthon porosodó készülékünktől.
Érdemes például utánanézni, hogy mobilszolgáltatónknál van-e készülékcsere: ha igen, új mobil vásárlásakor elavult, akár nem is működő készülékünket is beszámítják, amivel sok ezer forintot spórolhatunk.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...