Régi idők szaunái

A szaunát az északi népek már kétezer éve ismerik, bár az első írásos említések csak kb. ezer évre nyúlnak vissza. Első megjelenésének időpontját azért nehéz meghatározni, mert a vándorló, északi nomádoknak már voltak primitív szaunáik, de erről nem sok emlék maradt fenn. Annyit tudunk, hogy a földbe gödröt ástak, ebbe tüzet raktak és felülről befedték, hogy egy fürdésre alkalmas, meleg helyet készítsenek. A fürdőzőknek várniuk kellett, amíg kialszik a tűz, vagy már csak parázslik, mielőtt használni kezdték a szaunát. Az indiánok is alkalmazták ezt a technológiát, ők inipinek nevezték és hasonlóképpen működtették. Ez a forró szoba később füstszaunává fejlődött, amely az északi szaunák leghagyományosabb formája.

Az északi népekkel és az indiánokkal ellentétben a görögök alkalmi szaunáiról már találunk írásos emlékeket. Hellászban felfrissülés végett használták a forró gőzt, de ezt a szokást a szkíták is ismerték. Hérodotosz a Kr. e. 5. században az utóbbiakról írta: „ A szkíták nemezsátor alatt átforrósítanak köveket, kendermagokat szórnak rájuk, s ezek az odahintett magok pörkölődés közben annyi gőzt árasztanak, hogy bármelyik hellén gőzfürdőt felülmúlnák. A szkíták pedig, miközben élvezik a gőzt, kurjantanak. Az asszonyok viszont cédrus- és tömjén fadarabokat zúznak szét az érdes felületű köveken, vizet öntenek rá, péppé gyúrják, és bekenik vele egész testüket és arcukat. Ettől aztán tetőtől talpig kellemes illatot árasztanak, s ha másnap leszedik a pépet, bőrük tiszta lesz, és csak úgy ragyog.” A görögök egy kis helyiségben, bronzedényekben izzítottak faszenet a levegő felforrósítása érdekében. Spártában különösen kedvelték az izzasztófürdőt és a különféle hőmérsékletű zuhanyokat.

A finnek szaunája régen egy többfunkciós helyiség volt. Nemcsak a forróság gyógyító erejét használták ki és mosakodtak benne, hanem különböző mezőgazdasági tevékenységet is végeztek és húst is szárítottak benne. Nagyon sokáig a különböző orvosi tevékenységek helyszíne is a szauna volt, nagyon sok még ma is élő idős finn még a szaunában látta meg a napvilágot. De nemcsak a doktor, hanem a kuruzsló is a szauna sötétjében gyógyított. Szent Iván éjjelén például finn szokás szerint az eladósorban lévő lányok kelendőségét speciális szaunázással „növelték”; a nyárfa és más növények illatában egy öreg anyó varázslatokat mondogatott.

Az 1600-as évekből származó leírások szerint a skandináv országokban nemcsak a helyiek használták a szaunákat, de a vendégektől sem sajnálták a forró kabinok élvezetét. Minden hozzájuk érkező idegent „bevezettek a 90-100 Celsius-fokra felfűtött helyiségbe, és a legnagyobb tisztelet és megbecsülés jeléül megengedték neki, hogy pucérra vetkőzzön. Miután ezt megtette, rövid beszélgetés után megcsapkodták egy nyírfavesszővel, melyet követően a kedves vendég rendszerint menekülőre fogta. Sok időnek kellett eltelnie, míg Európa többi részén elfogadták és megszerették a skandináv szaunázási szokásokat.

20. század folyamán az iparosodással a városokban is megjelentek a szaunák, amelyek már közösségi színtérként üzemeltek. Ezek a korábbi füstszaunával ellentétben már kéménnyel rendelkező fülkék volta, amelyek nagyon megtetszettek a finneknek, akik később hétvégi házaik mellé is ilyet építettek. Finnországban sok munkahelyen is van szauna, a közös szaunázás hozzátartozik a finn szocializációhoz. A szauna „szent” hely, ahol rendszerint nyugodt beszélgetés folyik, és az emberek nem foglalkoznak a társadalmi rangokkal. Finnországban a szaunában illetlenség ruhát hordani, azaz a fürdőkben a fürdőruhát is le kell venni. A nemzetközi szokások a skandináv szokásoktól eltérnek. A skandináv szokások körülbelül ugyanazok, mint a bemutatott finn szokások. A német területeken a nyilvános szaunákban kötelező a meztelenség és a hideg vizes zuhanyzás. A szaunák koedukáltak és inkább az egészség, mint a társalgás színterei. Nagy-Britanniában és Franciaországban viszont a meztelenség tiltott. Japánban is szeparált szaunák vannak, ugyanakkor a meztelenség itt is az etikett része.