Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

2013-ra elkészülhet az új fedett élményfürdő a Gyulai Várfürdőben

2011. 09. 16. 17:21

Fürdőzés
Új, fedett, több csúszdával ellátott élményfürdő valósulhat meg a Gyulai Várfürdő területén. Ha minden jól halad, a kivitelezés jövő tavasszal kezdődhet, az új létesítményben először 2013-ban mártózhatnak meg a vendégek. Ugyancsak a Gyulai Várfürdővel összefüggő hír, hogy ismét megnyitja kapuit szeptember 16-án a Castello Wellness és Szaunapark.
A beruházással a városnak és a Várfürdőnek közös a célja, a szezon kitolása, a kisgyermekes családok és a fiatal felnőttek Gyulára csábítása. Az új élményfürdő 894 négyzetméteres vízfelülettel, 5 medencével rendelkezik majd. A történelmi fürdőváros Várfürdőjében jelenleg 5000 négyzetméternyi vízfelületet élvezhetnek a vendégek.
Szeptember 16-tól a Castello Wellness és Szaunapark egy önálló bejáraton keresztül, az utcáról is elérhető lesz.  Az átépített és kibővített élménypark szeptember 16-án 20.00 órától három kültéri szaunaházzal, két beltéri infraszaunával, gőzkabinnal, kültéri jakuzzikkal, merülődézsákkal és dézsazuhanyokkal, hangulatos beltéri pihenővel, szabadtéri koktélbárral, kellemes kültéri pihenőteraszokkal várja vissza a szaunázás szerelmeseit, akik a szaunaparkot gyógyfürdőbelépő megváltása nélkül, szauna napijeggyel is látogathatják.
Fürdőajánló
Gyulai Várfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem