Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

A Fürdőszövetség szerint idén többet költhetnek fürdőzésre a magyarok

2013. 06. 26. 14:27

Fürdőzés
Idén többet költhetnek fürdőzésre a magyarok, július 1-jétől ugyanis a SZÉP Kártya mindhárom "zsebéből" lehet gyógyfürdő- és strandbelépőt fizetni - tájékoztatta a Magyar Fürdőszövetség kedden az MTI-t.
A szakmai szervezet kezdeményezésére a kormány május végén döntött a kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról. Ennek értelmében július elsejétől bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság, és már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebből fizetni. További változás, hogy új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.
A fürdőszövetség korábban felmérést készített a tagjai körében, ami azt mutatta, hogy a fürdőkben az új cafeteria-rendszer bevezetése óta - 2010-ről 2012-re - 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom. A szövetség álláspontja szerint az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra. A szervezet ezért fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, amely elfogadta a szakmai szövetség javaslatát.
A közleményben ismertetik, hogy tavaly decemberben 39 696 SZÉP Kártya elfogadóhely volt Magyarországon, az igényelt kártyák száma pedig meghaladta a 768 ezret. A SZÉP Kártyákra összesen 71,7 milliárd forintot töltöttek fel tavaly, ebből a szabadidő eltöltésével kapcsolatos alszámlára 5,15 milliárd forint került. Ennek az alszámlának a jelentős részét a tulajdonosok a hazai fürdőkben költötték el.
Turizmus.com
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem