Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Alaposan átalakul az ismert fürdő

2015. 09. 17. 08:52
Forrás: harkanyihirek.hu
Fürdőzés
Folyamatosan fejlesztik a harkányi fürdőt, ősszel a csúszdákkal kapcsolatos munkákat kezdik meg.
A Harkányi Gyógyfürdő első fejlesztési üteme a napokban veszi kezdetét. Az október közepéig tartó munkálatok során az elbontott csúszda helyére egy „Hagyma” kerül, a meglévő régi csúszdát pedig egy ugyanolyan, de vadonatújra cserélik – számolt be róla a harkanyihirek.hu.
Mint azt a lap már korábban megtudta, a Hagymán módosítottak, hogy abból ne a hagyományos módon alul essen ki a fürdőző, hanem egy újabb csőbe jutva érjen a medencébe. A fejlesztések második ütemének munkálatai a tavaszi fagyok után kezdődnek, további öt csúszdát építenek.
A lenti képre kattintva az októberben elkészülő csúszdák képeit tekintheti meg.
A második ütem tervei – mely során öt csúszdával a most is látható torony egészül ki – a közbeszerzési eljárás miatt egyelőre titkosak.
Mint arról korábban a termalfurdo.hu is beszámolt, nyáron csaknem 150 millió forintos beruházás révén teljesen megújult a Harkányi Gyógyfürdő lepke medencéje, mely Magyarország egyik legnagyobb feszített víztükrű medencéje.
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem